Címke: petrezselyem
A tisztított, megmosott gyöngytyúkot földaraboljuk, és aprólékjával együtt hideg vízben föltesszük főni. Ha felforrt, többször lehabozzuk. Ezután tesszük bele a zöldségeket, a borsot, a sót, a megmosott és kettévágott, platnin pirított héjas vöröshagymát, valamint a sáfrányt.
Lassan, gyöngyöző forrással – kb. 2-3 óra alatt – készre főzzük. Ha a hús megpuhult, levesszük a tűzről, kb. 20 percig hagyjuk ülepedni, majd leszűrjük. A levest tálban, húsával (esetleg a benne főtt zöldségekkel) tálaljuk. Betétnek daragaluskát teszünk bele.
A daragaluska készítése:
A zsiradékot az egész tojással jó habosra kikeverjük. Ezután beleszórjuk a darát, sózzuk. A kapott masszát fakanállal alaposan összedolgozzuk, és kb. egy órát a hűtőben pihentetjük. Vizes evőkanállal apró galuskákat szaggatunk belőle, és sós vízben kifőzzük. Vigyázzunk: nem szabad nagyon forrnia! A végén a tűzről lehúzzuk az edényt, és fedő alatt, saját levében hagyjuk megpuhulni.
A zöldségeket a hagyma kivételével felkarikázom, a fokhagymát alaposan elkaparom. A fazék aljára kevéske olajat öntök és kissé megpirítom benne a zöldségeket és a fokhagymát. Megszórom az ételízesítővel, kevés vizet öntök rá, dinsztelem, majd beleengedem a többi fűszert és a hagymát. Pár percig dinsztelem, majd felöntöm 1,5- 2 l vízzel. Ha a zöldségek már majdnem megpuhultak, a gombócok alkatrészeit alaposan összekeverem, majd a mogyorónyi gombócokat belerakom a levesbe. Megszórom apróra vágott petrezselyemzölddel és készre főzöm.
A megtisztított és megmosott babot néhány órára víz-be áztatjuk, majd hideg vízben feltesszük főni, és a hosszúkásra vágott zöldséget, sárgarépát és a kettévágott burgonyát, fokhagymát, vöröshagymát, sót beletesszük a levesbe. Mikor a bab megpuhult, törött paprikát szórunk a tetejére, és az egészet összeforraljuk.
Előkészítés: a megmosott petrezselyemzöldet apróra metélem. A tejszínnel és 1 dl vízzel összekevert tejfölben simára keverem a lisztet. A cérnametéltet a szokásos módon, forrásban lévő sós vízben megfőzöm, és meleg vízzel leöblítve, melegen is tartom.
Elkészítés: 8 dl vízbe beleteszem a húsleveskockákat, beleszórom a finomra darált diót és a fűszereket. Felforralom és 5 percig főzöm. Közben a forrásban lévő levesbe csorgatom a lisztes tejfölt, és beleszórom a petrezselyemzöld felét. Folytonosan kevergetve, kis lángon addig forralom, amíg a habja elfő. Ezután rászórom a megmaradt petrezselyemzöldet, és az edényt lefedve, 10 percig állni hagyom.
Tálaláskor leveses csészékbe osztom a főtt tésztát, majd rámerem a forró levest, és meghintem a durvára vágott dióval.
A húst olajban megpirítjuk, majd a felkockázott hagymát hozzáadjuk, és megsózzuk, borsozzuk, chiliport és pirospaprikát szórunk rá. A répát, a zellert, a gyökeret felkockázzuk, ezeket is a húshoz adjuk, végül a babot tesszük bele. A paradicsomot megtisztítjuk, héját lehúzzuk, felszeljük és a masszához adjuk. Végül ízlés szerint chilipaprikát teszünk bele.
A húst sózzuk, borsozzuk, majd egy tepsiben vajat forrósítunk, és belerakjuk a combokat. A hagymát felkockázzuk, majd a kelbimbóval együtt a hús mellé rendezzük. Fűszerezzük, és ráhintjük a petrezselyemzöldet. Végül sütőben készre sütjük, közben pecsenyelével többször meglocsoljuk.
Az uborkát lereszeljük, majd hozzáadjuk a tejfölt és az összetört fokhagymát. Belekeverjük a többi hozzávalót, majd hűtőbe tesszük.
A hagymát, fokhagymát és petrezselymet felaprítjuk, és összedolgozzuk a hússal. Fűszerezzük, majd gombócokat készítünk. Kettesével pálcára húzzuk őket, majd grillsütőben megsütjük. Közben többször megforgatjuk.
Tzatzikivel és sült burgonyával tálaljuk.
A hagymát felaprítjuk, majd olajon megpároljuk. Beletesszük a rizst, megpirítjuk, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot. Megsózzuk, felengedjük a levessel, majd lefedve pároljuk. A kukoricát leszűrjük, az erőspaprikát karikákra vágjuk, majd a sajt 2/3 részével együtt a rizshez adjuk. Beleszórjuk a petrezselymet és a pirospaprikát.
A piros húsú paprikát kettévágjuk, magját kiszedjük, beletöltjük a rizses tölteléket, és sajtot szórunk rá.
Egy tepsit kikenünk, belehelyezzük a paprikákat, majd 180 fokon negyed órát sütjük.
A répát meghámozzuk, majd nagyon vékonyan felszeleteljük. A hagymát és fokhagymát apró kockákra vágjuk, majd a répával együtt olajon megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk, majd amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a felaprított petrezselymet is, majd rátesszük a vajat, és tálaljuk.
A majonézhez a fokhagymát összezúzzuk, majd habosra keverjük a tojássárgájával. Utána folytonos keverés mellett apránként hozzáadjuk az olajat, a citromlevet, sót és borsot.
Egy rácsot beolajozunk, majd a zöldségeket egészben, héjastul rátesszük. Forró sütőben 6-8 percig sütjük. Félidőben megfordítjuk. Amikor a héja már fekete, nedves konyharuhával leborítjuk, majd amikor kihűl, lehúzzuk a héját. Húsát felkockázzuk, és összeforgatjuk.
Az olívaolajat elkeverjük a felaprított petrezselyemmel, összenyomott fokhagymával, sóval és borssal. Ráöntjük a zöldségekre, felmelegítjük, majd a majonézzel tálaljuk.
Francia kenyeret adhatunk hozzá.
A húst felcsíkozzuk, a szőlőszemeket kettévágjuk, és magjait kiszedjük. A narancs héját lehámozzuk, a hártyát is lehúzzuk, majd felkockázzuk. A diót durvára aprítjuk.
A majonézhez keverjük a többi hozzávalót, majd hozzáadjuk a húst, és a gyümölcsöket. Fél órát állni hagyjuk, majd a salátaleveleken tálaljuk.
A feldarabolt kacsát megsózzuk. A hagymát felaprítjuk, a zöldségeket felkarikázzuk, majd vajat forrósítunk és az egészet néhány percig pároljuk benne. Hozzáadjuk a paradicsompürét és a húst, majd zsírjára pirítjuk. A szalonnát vékonyan felszeleteljük, és a húsra tesszük. Felengedjük a borral, majd lefedjük, és lassú tűzön puhára főzzük. Közben néha megrázzuk az edényt. Utána a húst kiszedjük, a visszamaradt léhez hozzáadjuk a liszt és zsír keverékét. Belekeverjük az előzőeg kimagozott csereznyét, a cukrot, citromhéjat és fahéjat, majd felforraljuk, és a hússal tálaljuk.
Mogyoróburgonya készítése: a burgonyából karalábévájó segítségével kis gömböket vájunk, és forró zsírban megsütjük őket. Sóval ízesítjük, és aprított petrezselyemmel meghintjük, majd a hús mellé tálaljuk.
A húst megtisztítjuk, majd a fokhagymás sóval és borssal ízesítjük. Olajat forrósítunk, majd a húst megpirítjuk benne. Felengedjük egy kevés vízzel, és megpároljuk.
A sárga- és fehérrépát megpucoljuk, és a hagymával együtt karikákra vágjuk, a zellert feldaraboljuk, majd a húshoz adjuk. Lefedve lassan pároljuk.
A tököt megpucoljuk, felszeleteljük, majd cukoral, sóval és ecettel ízesített vízben puhára pároljuk.
A húst felszeleteljük, a zöldségekkel körítjük, és meghintjük felaprított petrezselyemmel.
Az almát és tormát lereszelve a hús visszamaradt levéhez adjuk, és a hús mellé kínáljuk.
A kakascombokat megtisztítjuk, sóval bedörzsöljük, majd forró olajban megsütjük. Ezután külön tányérba tesszük őket, és az olajba tesszük a összetört fűszereket, majd beleöntjük a fehérbort. Belerakjuk a karikákra vágott sárga- és fehérrépát, az almát és a hagymát, majd a combokat is újra a lábosba tesszük. Lassan megfőzzük, közben felöntjük egy kevés vízzel, és ízlés szerint vegetával ízesítjük. Közben a tejszínt és a mustárt összekeverjük, majd a gombát felszeljük, és az átpasszírozott zöldségekhez adjuk. Ehhez keverjük hozá a tejszínes mustárt. Tálalásnál a combokat tányérra tesszük, zsemlegombócot adunk hozzá, és az egészet leöntjük a mártással.
A csirkét megtisztítjuk, feldaraboljuk, majd a levesben főzni kezdjük. Amikor forr, lehabozzuk, majd alacsony fokozaton 2 órát főzzük. Utána felaprítjuk a petrezselymet, a leveshez adjuk, és még 5 percig főzzük. A lisztet összekeverjük a tejföllel és a tojásárgájával, majd a leveshez öntjük.
Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk, felkockázzuk, majd a cukorral ízesített kevés vízben megfőzzük. Ezután a leveshez adjuk, és azonnal tálaljuk.
A karfiolt szétszedjük, többször beáztatjuk, majd alaposan megmossuk. Utána félig megfőzzük.
Az olajat felhevítjük, rászórjuk a lisztet, és megpirítjuk, majd ezzel berántjuk a levest. A petrezselymet felaprítjuk, és beleszórjuk. Még 10 percig főzzük. Csipetkével vagy apró tésztával gazdagíthatjuk.
Tejföllel tálaljuk.