Címke: ecet
Vágja apró kockákra a vöröshagymát és zúzza össze a fokhagymát. Vágja fel kis kockákra a füstölt húst. Futtassa meg olajon a vöröshagymát, majd tegye bele a fokhagymát. Tegye bele a húst és szórja meg fűszerpaprikával. Öntsön rá kevés vizet, és félig párolja meg. Szeletelje fel a kolbászt. Adja a leveshez a savanyú káposztát, a kolbászt és a babérlevelet, főzze puhára. Öntse fel 1,5-2 liter vízzel, ízesítse sóval, ecettel, ha szükséges. A tejfölt keverje simára a liszttel és 1dl leveslével, és sűrítse be vele a levest. Főzze még 5 percig. Hintse meg a tetejét kaporral. Tálalja.
25 dkg mézet 12 dkg cukorral, 7 dkg vajjal, 6 dkg sertészsírral, 1 evőkanál tejjel, lassan felmelegítünk, összedolgozunk, majd hidegre tesszük. A majdnem kihűlt masszába 1 mokkáskanál citromlevet, 2 mokkáskanál őrölt fahéjat, 1 tasak sütőporral elvegyített 50 dkg lisztet, 30 dkg őrölt mogyorót dolgozunk bele. 3-4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát, majd különböző nagyságú csillag alakú formákkal kiszúrjuk. (ha hézagosabbra akarjuk a fát készíteni, akkor szúrjunk ki, kis karikákat is). A tetejének pedig egy félgömböt formázunk. Sütőben pár perc alatt megsütjük. A képen, látható módon összerakjuk, ami lehet ragasztás, vagy hurkapálcikára való fűzés is. Amikor összefűztük akkor a következő cukorhabbal, díszítjük: 1 db tojásfehérje 16dkg porcukor, 1 kávéskanál ecet. Azonban felhasználhatunk hozzá mandulát, aszalt gyümölcsöket, stb. (amiket a nyerstésztára rakunk a sütés előtt). A mini díszekkel is hangulatos!
A vöröskáposztát vékony csíkokra vágjuk, majd besózás után fél órát állni hagyjuk. Ezután alaposan kinyomkodjuk. Közben a birsalmát megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük. A malacbordák bőrét bevagdossuk, húskloffoló kalapáccsal megütögetjük a húst, majd kevés sóval és frissen őrölt borssal bedörzsöljük, majd lisztbe mártjuk. Felforrósítunk 3 evőkanál olajat és a húsok mindkét oldalát ropogós-pirosra sütjük benne. Kiszedés után melegen helyen tároljuk, hogy megőrizze hőmérsékletét. A maradék olajban karamellizáljuk a cukrot, majd rátesszük a káposztát és a birsalmát. Takarék lángon készre pároljuk. Amikor elkészült, kevés ecettel ízesítjük. Felforralunk 2 dl vizet a sülthússzaftkockával. Ezt a bordák sütőzsiradékára öntjük, felforraljuk, és besűrítjük. A szaftot a húsra öntjük. A párolt káposztával és cikkekre vágott sült burgonyával tálaljuk.
Tegye a paradicsomot, hagymát, paprikát, uborkát, ecetet, olajat és a kenyeret a turmixgépbe. Ha azt szeretné, hogy híg legyen, adjon hozzá egy pohár vizet.
Az elkészült mixet tegye tálba, ízesítse sóval, paprikával és a gazpacho-t hagyja egy órán át hűvös helyen. A Gazpacho egy nyári étel, azt jelenti, hogy hidratálja és lehűti a testet. Tehát hidegen jobb.
Leveses tányérban szolgálja fel.
A kacsát kívül-belül besózzuk, belsejét bedörzsöljük borssal és a szárított füvekkel, beletesszük a rozmaringot. Tűzálló tálba fektetjük, meglocsoljuk az olvasztott vajjal, mellé tesszük az apróra vágott sárgarépát, hagymát, zellert, a fokhagymát, aláöntjük a bort, lefedjük, és elomelegített sütoben, közepes tűznél(180 C) puhára pároljuk, majd fedő nélkül, erős tűzön pirosra sütjük – sütés közben saját levével locsolgatjuk.
Az ananászt meglocsoljuk konyakkal és lefedjük.
Egy kisebb lábasban a cukrot aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk az ecetet, 1 dl ananászlét, a pecsenyelét, és erős tűzön mézsűrűre forraljuk.
A kacsát körberakjuk ananászkarikákkal, megkenjük egy kevés mártással. A többit kis csészékben forrón kínáljuk.
A birsalmát megtisztítom, kicsumázom, majd vékony gerezdekre vágom, és erősen ecetes vízbe dobom, hogy ne barnulhasson meg. Közben a mustot felforralom, és addig főzöm, amíg felére be nem fő. Ekkor beleszórom a fűszereket és a birsalmagerezdeket. Néhány percnyi fövés után (vigyázat, a birsalma nagyon gyorsan megpuhul!) szűrőkanállal kiveszem a léből, és tiszta, kiforrázott üvegekbe rakom. Jól összerázom, hogy minél több gyümölcs beleférjen. Ezután a visszamaradt levet még egyszer fölforralom, belekeverem a tartósítószert, és rögtön a gyümölcsre öntöm. Szorosan lekötöm, és száraz dunsztban hagyom kihűlni.
Az egyik megtisztított sárgarépát, fél fehérrépát, fél hagymát és a zellert felvágjuk, s annyi vízben tesszük fel főni – a fekete borssal és az egészben hagyott petrezselyemmel hogy éppen ellepje. Ízlés szerint sózzuk, s amikor a víz felmelegedett, hozzáadjuk a halszeleteket, s erős lángon, fedő nélkül megfőzzük, vigyázva arra, hogy a halhús szét ne essen. Ha megfőtt, tálra szedjük. Vajon megpirítjuk az apróra vágott másik fél hagymát, sárga- és fehérrépát, meghintjük kevés liszttel, feleresztjük a ponty átszűrt főzőlevével (2-3 dl), s a borral, majd 20-30 percig főzzük. Ha kész, leszűrjük, hozzákeverjük a hal vérét, a mazsolát, ízlés szerint cukrozzuk, sózzuk, ecetezzük, s kis lángon kb. fél órát főzve besűrítjük. Tálalásnál keveset a mártásból a halra öntünk, a többit csészében adjuk az asztalra.
A húst bepácoljuk. Utána az alaplében félpuhára főzzük, majd amikor kihűlt, felszeleteljük. Lábosba tesszük, és kevés vizet adunk hozzá. A citromot és a hagymát felkarikázzuk, majd az ecettel, borókabogyóval, borssal és babérlevéllel együtt a húshoz adjuk. Készre pároljuk, majd leszűrjük, és pirított liszttel besűrítjük. Hozzáöntjük a bort, majd cukrot pirítunk, és belekeverjük. A húsra locsoljuk, majd még egyszer felforraljuk.
Petrezselymes burgonya és párolt vöröskáposzta illik mellé.
A mustármagot összezúzzuk. A körtét meghámozzuk, magházát kivágjuk, húsát felkockázzuk, majd ráöntjük a bort, megfűszerezzük, és puhára főzzük. Utána turmixgéppel pépesítjük, és salátalevélen, sült hús mellé tálaljuk.
A sárgabarackot vízbe áztatjuk, majd egy éjszakát állni hagyjuk. Utána hozzáadjuk a szilvát és a mazsolát. A gyömbért felaprítjuk, majd a cukorral együtt gyümölcsökhöz keverjük, és alacsony fokozaton sűrűre főzzük.
Utána belekeverjük az ecetet és a chilit, majd megsózzuk, és addig főzzük, amíg ragacsossá válik.
Amikor kihűlt, jól zárható üvegekbe tesszük.
A húst megtisztítjuk, majd a fokhagymás sóval és borssal ízesítjük. Olajat forrósítunk, majd a húst megpirítjuk benne. Felengedjük egy kevés vízzel, és megpároljuk.
A sárga- és fehérrépát megpucoljuk, és a hagymával együtt karikákra vágjuk, a zellert feldaraboljuk, majd a húshoz adjuk. Lefedve lassan pároljuk.
A tököt megpucoljuk, felszeleteljük, majd cukoral, sóval és ecettel ízesített vízben puhára pároljuk.
A húst felszeleteljük, a zöldségekkel körítjük, és meghintjük felaprított petrezselyemmel.
Az almát és tormát lereszelve a hús visszamaradt levéhez adjuk, és a hús mellé kínáljuk.
Szeleteljük karikákra a hagymát és a paradicsomot, a zellert daraboljuk kockákra, a paprikát meg vágjuk csíkokra. Egy tálkában keverjük össze az olívaolajat, az ecetet, a lereszelt főtt tojást és a fűszereket. Egy tálba rétegesen tegyük bele a paradicsomot, a hagymát, a paprikát és a zellert. Öntözzük meg az egészet az öntetünkkel, és tegyük a hűtőbe pár órára. Végül szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemmel és olajbogyókkal. 20 perc alatt elkészíthető.
Pucoljuk meg az uborkát, vágjuk kockákba, és sózzuk be. Sózás miatt levet fog ereszteni, ezt lecsöpögtetjük, majd elkeverjük az apróra vágott kaporral, az összezúzott fokhagymával, az olajjal és a joghurttal. Hagyjuk az egészet pár órát a hűtőben összeérni, majd fogyaszthatjuk is. 15 perc alatt elkészíthető.
A paradicsomlébe belekeverjük a mustárt, babérlevelet, pirospaprikát, ételízesítőt, ecetet, cukrot, olajat és az összezúzott fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd lassú tűzön 10 percig főzzük. A csirkét negyedeljük, sóval, borssal ízesítjük, majd tűzálló tálba tesszük. A hagymát felszeleteljük, majd a húsra szórjuk. Rálocsoljuk a mártást, majd előmelegített sütőben 40 percig sütjük. Utána megfordítjuk, és készre sütjük. Közben sűrűn locsoljuk meg a mártással.
A sütőt előmelegítjük ,a muffinformákat előkészítjük: muffinpapírral kibéleljük.A lisztet összekeverjük a kakaóval, a szódabikarbónával, a sütőporral, a cukorral és a sóval. Ehhez a keverékhez keverjük az olajat, az ecetet, a vanília kivonatot és a vizet.A tésztát a muffinformákba kanalazzuk, és 15-20 perc alatt készre sütjük.
A csirkét feldaraboljuk, tűzálló tálba tesszük, a vaj felét felolvasztjuk, belekeverjük a citromlevet, majd a húsra öntjük. Közepes hőmérsékleten puhára sütjük.
A zellert felkockázzuk, egy zárható tűzálló tálba tesszük, aláöntjük a vizet, és fél órán át sütjük.
A lisztből a vaj másik felével rántást készítünk. A tej 2/3 részével felengedjük, és besűrítjük. Sóval, borssal, mustárral, cukorral ízesítjük, majd hozzáadjuk a megmaradt tejet és az ecetet. Amikor sűrű, hozzáadjuk a zellert, és a csirke párololevét.
A csirkét a mártással tálaljuk.