Címke: olívaolaj

Bruscheta

A paradicsomot megtisztítjuk, felkockázzuk, rászórjuk a durvára vágott bazsalikomot, sóval és borssal fűszerezzük, majd óvatosan összekeverjük kicsit. A kenyereket megpirítjuk, fokhagymát dörzsölünk rájuk, majd rárakjuk a paradicsomot, végül egy kevés olívaolajat öntünk rájuk, és már kínálhatjuk is.

Pizza római módra

Engedjük fel a pizzatésztát, tegyük rá a lágy sajtkockákat, majd a paradicsomot és végül a szardellát. Szórjuk meg bazsalikommal, a juh sajttal, sóval, borssal, majd öntözzük meg egy kis olívaolajjal. Süssük meg a pizzát előmelegített sütőben. 30 perc alatt elkészíthető.

Fabada

A babot tegyük egy tálba, és engedjünk rá hideg vizet. Hagyjuk állni egy napot. Egy serpenyőben pároljuk meg a felkockázott hagymát, a felkarikázott répákat, a felszeletelt zellert, a megpucolt, és pépesre nyomott paradicsomot, valamint a csíkokra vágott paprikát. Fűszerezzük sóval-borssal, tegyük bele az összezúzott fokhagymát és a babérlevelet is. Magas fokozaton 2 percen át pároljuk. Adjuk hozzá a babot és a pacalt, majd hozzáadunk annyi vizet, amennyi pont ellepi az egészet. Alacsony fokozaton 2 órán át hagyjuk főni. 2 óra után tegyük sütőbe, és süssük, míg kevés leve nem marad. Végül szórjuk meg a tetejét apróra vágott petrezselyemmel, és kínálhatjuk is. 2 és fél óra alatt elkészíthető.

Tzaziki saláta

Pucoljuk meg az uborkát, vágjuk kockákba, és sózzuk be. Sózás miatt levet fog ereszteni, ezt lecsöpögtetjük, majd elkeverjük az apróra vágott kaporral, az összezúzott fokhagymával, az olajjal és a joghurttal. Hagyjuk az egészet pár órát a hűtőben összeérni, majd fogyaszthatjuk is. 15 perc alatt elkészíthető.

Katalán gazpacho

A zöldségeket megpucolva, apró kockákra vágva tegyük egy leveses tálba. Adjuk hozzá az olajat, a kockára vágott sonkát, az ecetet, a fűszereket, valamint 4 dl hideg vizet. Alaposan keverjük össze, és tegyük hűtőbe. Pirított zsemlekockákkal is kínálhatjuk. 10 perc alatt elkészíthető.

Cádizi cocido

Fogjunk egy serpenyőt, tegyünk bele némi olajat, rakjuk bele a felkockázott sonkát, és a zúzott fokhagymát. Pirítsuk meg őket. A sonkát tegyük át egy levesestálba, adjuk hozzá a felkockázott főtt tojásokat, és az apróra vágott petrezselymet. Ízesítsük szerecsendióval,sóval és borssal. Keverjük össze a sherryt a tojássárgájával, és öntsük össze a levesestál tartalmával. Végül adjuk hozzá a húslevest, keverjük jól össze. 20 perc alatt elkészíthető.

Mallorcai nyúl

Egy nagy edényben olajon megpirítjuk a felkockázott szalonnát. Hozzáadjuk a darabokra vágott nyulat, és kevergetés mellett megpirítjuk. Beletesszük a fűszereket és a sherryt. Összekeverjük, és hagyjuk 15 percig párolódni. Ezzel egy időben a gyöngyhagymáinkat megforgatjuk lisztes-sós-borsos keverékben, és megpirítjuk egy kis olajon őket. Adjuk a nyúlhoz a kisütött gyöngyhagymákat. Habarjuk be a liszttel a húslevesünket, és ezt is öntsük a nyúlra. Fedő alatt főzzük, míg a hús meg nem puhul. Egy tálra kimerve szervírozzuk. Másfél óra alatt elkészíthető.

Paradicsomleves provanszi módra

A hagymát felkarikázzuk, a paradicsomokat pedig elnégyeljük, majd a fűszerekből csokrot csinálunk, és tüllbe rakjuk. A hagymát olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a fokhagymát, amit előzőleg összepréselünk, és az egészet megpároljuk kb. 5 percig. Ezután belerakjuk a fűszercsomagot és a petrezselymet. Felöntjük 1 l vízzel, és közepes lángon egy órán keresztül főzzük. Ekkor kivesszük belőle a fűszercsomagot, és ezt egy szűrő segítségével átpasszírozzuk. A leves egy részével elvegyítjük a lisztet, majd a maradék leveshez keverjük, és így főzzük még pár percig. Végül sóval és borssal fűszerezzük, és forrón tálaljuk.

Olasz tésztasaláta

A metélt tésztát (teljes kiőrlésű lisztből) megfőzzük, majd leszűrjük, és egy olyan tálba tesszük, ahol melegen tudjuk tartani. A cukkinit megtisztítjuk, majd karikákra szeljük, a szeleteket besózzuk, és kb. fél órát állni hagyjuk. A paprika magját kiszedjük, majd felkockázzuk, és olajban addig sütjük, míg ropogós nem lesz. Ekkor kiszedjük egy tálba, majd az olajban a cukkini szeleteket sütjük meg, és a paprikához adjuk. Ezután a fokhagymát összepréseljük, hozzáöntjük az olívaolajat, a zsálya- és bazsalikomleveleket, az ecetet, majd sóval és borssal fűszerezzük, és a cukkinis keverékhez öntjük. Legvégül elkeverjük a tésztával, és kb. 30 percet állni hagyjuk, majd fogyaszthatjuk is.

Marokkó saláta

A paprikát a sütő rácsán addig sütjük, amíg hólyagos nem lesz, ekkor leszedjük a héját, és felszeleteljük. A padlizsánt és a cukkinit kockákra vágjuk, majd olajban átpirítjuk őket, és sóval, paprikával, köménnyel fűszerezzük. Ezután beletesszük az összepréselt fokhagymát, majd felöntjük 2 dl vízzel, hozzáadjuk a citromlevet, és az egészet felfőzzük. A paradicsomot is megtisztítjuk a héjától, felkockázzuk, majd a felszeletelt paprikával együtt a padlizsános keverékhez adjuk. Így még egy kicsit forraljuk, majd belerakjuk a pepperónit, amelyet előzőleg felkarikáztunk. Még 5 percig pároljuk, majd ízlés szerint ízesítjük, és már kínálhatjuk is.

Paradicsomos tonhal

A paradicsomot leszűrjük. A halat tepsibe tesszük, fűszerezzük, majd beborítjuk a paradicsommal. Rászórjuk a sajtot, meghintjük olívaolajjal, majd lefedve előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten megsütjük. Végül megpirítjuk a tetejét.
Rizzsel tálaljuk.

Pitakenyér

A lisztet keverjük össze a szárított élesztővel, cukorral és olívaolajjal. Dagasztás közben kis mennyiségenként csorgassuk hozzá a langyos vizet, majd elektromos dagasztóval dagasszuk addig, míg a tészta elválik az edény falától. Borítsuk lisztezett deszkára, gyúrjuk át még egyszer és osszuk 10 egyforma részre. A kerekre formázott cipókat nyújtsuk kb 2mm vasatagságú lapokká. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, tegyük rá a lapokat és kelesszük még 15 percig, majd előmelegített sütőben kb 170 fokon süssük 15-20 percig. Ha kész vegyük ki a sütőből, várjuk meg míg langyosra hűl, és rakjuk zacskóba, hogy a pita ne száradjon ki, így könnyebb lesz majd megtölteni.

Rántott hal fokhagymamártással

A halszeleteket hosszában félbevágjuk és papírtörölközővel leitatjuk.
A liszt közepébe mélyedést nyomunk és a sörrel simárra kevert tojást beleöntjük.Fakanállal fokozatosan keverve simára verjük.
A halszeleteket, először a sörtésztába, majd a zsemlemorzsába forgatjuk. Teflon serpenyőben megforrósítjuk az olajat, és a bundázott halat kisebb adagokban kisütjük benne.
A mártáshoz a krumplit kb.1 cm -es kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük , majd leszűrjük . A puha krumplit villával öszetörjük és a fokhagymával és a borecettel összekeverjük.Utána az olajt először csak cseppenként majd vékony sugárban habverővel habos krémet készítünk belőle.

Libanoni csirkeszárny

A fokhagymát áttöröm, a paprikát apróra vágom. Az összes hozzávalóból kevert pácban pácolom a csirkét fél-egy órán át. Előmelegített sütőben 30-40 percig sütöm, közben egyszer megfordítva.

Tanácsok: Köretnek rizst készítek, amit zöldségekkel (gomba, borsó) bolondítok.

Sült zöldség fokhagymás majonézzel

A majonézhez a fokhagymát összezúzzuk, majd habosra keverjük a tojássárgájával. Utána folytonos keverés mellett apránként hozzáadjuk az olajat, a citromlevet, sót és borsot.
Egy rácsot beolajozunk, majd a zöldségeket egészben, héjastul rátesszük. Forró sütőben 6-8 percig sütjük. Félidőben megfordítjuk. Amikor a héja már fekete, nedves konyharuhával leborítjuk, majd amikor kihűl, lehúzzuk a héját. Húsát felkockázzuk, és összeforgatjuk.
Az olívaolajat elkeverjük a felaprított petrezselyemmel, összenyomott fokhagymával, sóval és borssal. Ráöntjük a zöldségekre, felmelegítjük, majd a majonézzel tálaljuk.
Francia kenyeret adhatunk hozzá.

Gyümölcsös sertésszeletek

A hússzeleteket megmossuk, megtöröljük, majd kiklopfoljuk. Sóval, borssal ízesítjük, majd olajat forrósítunk, és megsütjük benne a húst.
Az almát meghámozzuk, csumáját kiszedjük, és vastagabb cikkekre vágjuk, majd a visszamaradt olajban megpároljuk. Utána kiszedjük, és az olajba belekeverjük a lisztet, vizet, citromlevet és a tejfölt.
A húst körberakjuk az almával és a meggyel, majd leöntjük a mártással, és tálaljuk.