Címke: vaníliás cukor
A hozzávalókat jól összedolgozzuk, majd kis ideig állni hagyjuk. Utána kinyújtjuk, majd karácsonyi formákat szaggatunk ki belőle, és mindegyikbe fúrunk egy kis lyukat a széléhez közel. Előmelegített sütőben 6-8 percig sütjük.
Tetszés szerint díszíthetjük olvasztott csokoládéval vagy porcukorból, citromléből és szörpből kevert színes mázzal.
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat a cukorral, liszttel, sütőporral, dióval, vízzel és vaníliás cukorral összekeverjük, majd hozzáadjuk a habbá felvert tojásfehérjét. Közepes hőmérsékleten sütjük.
A tejet simára keverjük a liszttel, és sűrűre főzzük. A tűzről levéve simára keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, és ha kihűlt hozzákeverjük a margarint. Végül belekeverjük a lecsöpögtetett málnát. Ezzel a krémmel töltjük, és bevonjuk a piskóta lapokat. Legalább 1 napig állni hagyjuk.
A margarint kikeverjük a tojással, tejjel, porcukorral és vaníliás cukorral. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóval, majd összekeverjük a tojásos masszával. Közepes tűznél sütjük.
A hozzávalókat összegyúrjuk, lisztezett deszkán 3 mm vastagságúra nyújtjuk. Korongokat szaggatunk belőle, majd a korongok felének a közepét kisebb szaggatóval kiszúrjuk, majd megsütjük.
Ha kihűlt, egy-egy teli és lyukas korongot lekvárral összragasztunk.
A cukrot, tojást, tejet, és a vaníliát egy lábasba tesszük, majd állandó kevergetés mellett addig főzzük, míg krémes állaga lesz. Mélyhűtőbe tesszük egy rövid időre. A tejszínből habot verünk, majd a kissé megfagyott krémet kivesszük a fagyasztóból, s habverővel megkeverjük. Mikor már sima állagú, óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot, s visszatesszük a mélyhűtőbe.
A tojásokat szétválasztjuk. A margarint a porcukorral és a tojások sárgájával habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és végül a tojások kemény habbá vert fehérjét. Margarinnal kikent tepsibe öntjük, és tetejére fektetjük a kajszibarackokat, magházukkal lefelé. Tetejét meghintjuk a fahéjas vagy vaníliás cukorral, és forró sütőbe toljuk, de a tüzet mérsékeljük sütés közben. A tepsiben hagyjuk kihűlni.
Ezt a parádés tortát két menetben készítjük el. A kész, vagy magunk sütötte piskótatekercset vékonyan megkenjük a krémmel: 1./ a vajat habosra keverjük a cukorral, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, végül a rumot (ha gyerekek is esznek belőle, akkor a málnaszörpöt). Szorosan feltekerjük, alufóliába csomagoljuk, és éjszakára hűtőbe tesszük.
Második menet,
A tojássárgákat a kristálycukorral kikeverjük, lassan csöpögtetve hozzáadjuk a vizet, olajat, és elkeverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, és a keményre felvert tojásfehérjét lazán belekeverjük.
Zsírozott, lisztezett formába öntjük a massza 3/4-ét, 1/4 részébe 1-2 kiskanál kakaót keverünk, és a sárga massza tetejére öntjük. Villával a barna masszába beletúrunk, felhúzzuk. Így lesz cirmos. Bemelegített sütőbe tesszük, mikor a tészta feljött, a hőt csökkentjük.
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a mézzel, vaníliás cukorral, sütőporral és kakaóval habosra keverjük. Utána hozzáadjuk a lisztet és a 6 tojás keményre vert habját. Papírral bélelt nagy tepsire öntjük, és megsütjük. Amikor megsült, nedves konyharuhára borítjuk és feltekerjük.
Krém készítése: a gesztenyemasszát a vajjal kikeverjük, majd ezzel töltjük meg a tekercset.
Egy tálba vagy gyúrótáblára helyezve a lisztet a zsiradékkal elmorzsoljuk, majd a langyos tejben oldott élesztővel, a tojások sárgájával, a porcukor és a só hozzáadásával tésztát gyúrunk belőle. A tésztából 4 db kis cipót formázunk, majd fél órát hűtőszekrényben pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket. A cukrot a tejjel, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, egy kanál mézzel felforraljuk, 1-2 percig forrni hagyjuk, hozzáadjuk a darált diót vagy mákot, jól elkeverjük benne, majd kihűtjük. Kihűlés után 4 egyenlő részre osztjuk. A pihentetett tésztákat kinyújtjuk, a tölteléket ráhelyezzük, szorosan feltekerjük. Tojássárgájával megkenjük, majd meleg helyen fél órát pihentetjük, villával megszurkáljuk, s a tojás fehérjével megkenve hűtőbe helyezzük. 20-25 perc múlva közepes hőmérsékletű sütőben sütjük.
A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük: lisztet, cukrot, vanillin cukrot, sót és a szódabikarbónát. Másik edényben összekeverjük a maradék hozzávalókat: tojásokat, tejet és a margarint. Ehhez a keverékhez adjuk a lisztes keveréket és addig kavarjuk, amíg sima tésztát nem kapunk. Bőven olajozott, forró serpenyőben evőkanálnyi mennyiségeket mindkét oldalán megsütjük. Friss, vagy konzervgyümölccsel, juharsziruppal, csoki öntettel, ízlés szerint bármivel tálalhatjuk.
A hozzávalókból linzertésztát készítünk. Lisztezett deszkán 3-4 mm vastagságúra kinyújtjuk, különböző alakú formákkal kiszaggatjuk, forró sütőben kisütjük. 2-2 lapocskát lekvárral megkenve összeragasztunk.
A 0,5kg lisztet elkeverjük a tejben cukorral felfuttatott élesztővel. Megszórjuk liszttel, és 20 percig kelesztjük. Tojást, fűszereket és sót adunk a tésztához, és liszttel kemény tésztává gyúrjuk. 15 percig tovább kelesztjük. 20 dkg vajat 10 dkg liszttel összedolgozunk, és belegyúrjuk a kelt tésztába. További 15 percig kelesztjük.
Elkeverjük a mazsolát a mandulával, a kandírozott citromhéjjal és narancshéjjal, valamint a rummal. Kicsit állni hagyjuk, és beledolgozzuk a tésztába. 15 perc múlva kalácsot formálunk a tésztából. 20cm hosszú, lapos rudat gyúrunk, a két végén kicsit benyomjuk, és hosszában középen összehajtjuk. 20-30 percig kelesztjük, majd megsütjük. A gyümölcskenyeret még melegen olvadt vajjal bekenjük, és megszórjuk vaníliás porcukorral.
A hozzávalókból linzertésztát gyúrunk, egy óráig hideg helyen pihentetjük, majd fél centi vastagságúra kinyújtjuk. Különböző formákkal (szív, karácsonyfa) kiszúrjuk. A formák felét középen a legkisebb szaggatóval vagy egy gyűszűvel kiszúrjuk. Forró sütőben kisütjük. Egy-egy egész és kiszúrt, egymáshoz illő formát savanykás lekvárral összeragasztunk. A vaníliás tésztába kevés kakaó hozzáadásával vegyesen is összeragaszthatjuk a különböző alakzatokat.
A tejet az élesztővel, egy kanál cukorral és 10 dkg liszttel kelesszétek kovásszá. A vajat a maradék cukorral, a vaníliás cukorral, a tojássárgákkal, a likőrrel keverjétek össze, adjátok hozzá a kovászt, a citromhéjat, a többi lisztet és dolgozzátok jól össze. Válasszátok ketté, a felébe dolgozzátok bele a kakaót. Konyharuhával letakarva hagyjátok megkelni.
Kivajazott, kilisztezett formába előbb a fehér, majd a fekete tésztát helyezzétek bele. Hagyjátok a formában is megkelni, majd kb. 200 fokon süssétek pirosra. Ha kihűlt, olajjal kikevert bevonó- masszával öntsétek nyakon, az alját körbe hámozott mandulaszemekkel díszítsétek.