Kategória: Húsételek

Ropogós csirkesült

A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, majd olajban megdinszteljük, és hozzáadjuk a paradicsompürét, ecetet, cukrot, mustárt, sót és a Worcester-szószt. Kb. 10 percig pároljuk az egészet, és megfelelő mennyiségű vizet adunk közben hozzá, ha besűrűsödik. A csirkéket tepsibe tesszük, és a szósszal bekenjük őket, majd előmelegített sütőben kb 25. percig sütjük. Ekkor megfordítjuk, így is bekenjük a szósszal, majd tovább sütjük kb. 30 percig. Tálaláskor salátával kínáljuk.

Paradicsomos tonhal

A paradicsomot leszűrjük. A halat tepsibe tesszük, fűszerezzük, majd beborítjuk a paradicsommal. Rászórjuk a sajtot, meghintjük olívaolajjal, majd lefedve előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten megsütjük. Végül megpirítjuk a tetejét.
Rizzsel tálaljuk.

Kolozsvári töltött káposzta

Elkészítése ugyan az, mint a töltött káposztáé, csak itt oldalas helyett kolbászt teszünk a káposztához. Fogyasztás előtt frissen sült sertésbordával, szeletelt füstölt kolbásszal tálaljuk.

Báránygerinc finomfüvekkel

A fűszereket összemorzsoljuk, majd a felaprított hagymával, petrezselyemmel és zellerrel elkeverjük. A gerincet besózzuk, olajjal átkenjük, és a fűszeres keverékkel bedörzsöljük. Egy napra hűtőbe tesszük.
Kikenünk egy tűzálló tálat, beletesszük a gerincet, majd közepes hőmérsékleten megsütjük. Sűrűn locsoljuk meg olajjal. Utána a húst leszedjük a csontról, felszeleteljük, majd visszatesszük a csontra.
Gombás rizzsel tálaljuk.

Rántott csirke

A csirke fejét, lábait eltávolítjuk, a belsőségeit a szárnya alá tesszük, majd lisztbe, tojásba, végül morzsába panírozzuk, és zsírban megsütjük. A hús zsírjában megpirított petrezselyemmel locsoljuk meg.

Sertéssült

A húsról eltávolítjuk a gerincet, és a bordacsontok mentén felszeleteljük, fűszerezzük, és megsütjük őket. A hús zsírjába keverjük a paradicsompürét, lisztet, kevés vizet, majd ráöntjük a húsra, végül készre pároljuk őket.

Töltött pulyka

A májat, a gombát és a szalonna egyik felét felkockázzuk, majd együtt megpirítjuk. Fűszerezzük, és hozzákeverjük a felaprított petrezselymet. A beáztatott és kinyomkodott zsemlékkel együtt a vajjal kikevert tojáshoz adjuk.
A pulyka gégéjét és zsírzóját kivágjuk, az inakat kiszedjük a combjából, és kívül belül megsózzuk. A tölteléket a hasüregbe helyezzük, és a pulykát kívülről befedjük a szalonna másik felével. Kikent tepsiben, közepes hőfokon megsütjük. Sűrűn locsolgatjuk.
Rizzsel tálaljuk.

Nem lehet abbahagyni csirke

A húst felszeleteljük, majd a fűszerekkel elkevert lisztbe forgatjuk, és egy kivajazott tepsibe tesszük. A hagymát felkarikázzuk, és a lisztbe forgatjuk, majd a húsra tesszük.
A tejfölt is megfűszerezzük, belekeverjük az összetört fokhagymát és az olajat, majd a húsra öntjük. Rálocsoljuk a tejszínt, és megszórjuk a sajttal. Lefedve 30 percig sütjük, majd 20 percig pirítjuk.

Rostonsült

A húsokat szeletekre vágjuk, kicsit kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk. A szalonnát a bőrig bevagdossuk, majd megpirítjuk. A hússzeleteket megsütjük.
Sült burgonyával, és a szalonnával a tetején kínáljuk.

Gesztenyével töltött pulyka

A gesztenyét megsütjük, és meghámozzuk.
A zsemlét beáztatjuk, kinyomkodjuk, majd a tojásokkal, fűszerekkel, felaprított petrezselyemmel, borjúhússal és félbevágott gesztenyével összedolgozzuk. Betöltjük a pulykába, befedjük szalonnaszeletekkel, és lassan megsütjük.

Rántott ponty

A halat feldaraboljuk, lesózzuk, először lisztbe, majd tojásba, végül morzsába panírozzuk, ezután megsütjük a zsírban. Citrom szeletekkel díszítjük és tartármártással fogyasztjuk.

Báránypörkölt

A húst kicsontozzuk, és felkockázzuk, a hagymát, paprikát és a paradicsomot felaprítjuk. A hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a húst és a csontot, majd párolni kezdjük. Beletesszük a paprikát és a paradicsomot. Amikor zsírjára sült, megpaprikázzuk, és vízzel felengedjük, majd készre főzzük.
A laskatésztát kifőzzük és a pörkölthöz tálaljuk.

Tejfölös paprikás csirke

A hagymát, paprikát és paradicsomot felaprítjuk, a csirkét négybe vágjuk. A hagymát az olajon megpirítjuk, majd levesszük a tűzről, és belekeverjük a fűszerpaprikát. Hozzáadjuk a csirkét, és a többi zöldséget, majd sóval ízesítjük. Lefedve megpároljuk. Ha kell, kevés vízzel felöntjük.
Amikor a csirke megpuhult, kiemeljük, a levét behabarjuk a tejföl, a liszt és 1 dl víz keverékével, majd felforraljuk.
Galuskával tálaljuk.

Békacomb rántva

Olajos, borsozott, sós, citromleves, petrezselymes pácba áztatjuk a combokat, majd először lisztbe, utána tojásba, végül morzsába panírozzuk őket, és zsírban készre sütjük.

Főtt sonka

A sonkát bugyogó, de nem lobogó vízben megfőzzük. A tojásokat megmossuk, és a sonkával együtt főzzük. Amikor a sonka megpuhult, levesszük a tűzről, és a vízben hagyjuk kihűlni, vagy ha melegen tálaljuk, rögtön kiszedjük a vízből. Főtt tojással, burgonyapürével és reszelt tormával tálaljuk.

Kebabcsicsa

A hagymát felaprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk, majd a fűszerekkel együtt a darált húshoz adjuk, és jól összedolgozzuk. Kis kolbászkákat formázunk a masszából, majd olajjal megkenve megsütjük őket.
Sültburgonyával tálaljuk.