A húst, a sonkát és a szalonnát 3 cm vastagságúra szeleteljük. Az uborkát és az almát négyfelé, a hagymát vastagabb karikákra, a paprikát félbevágjuk. A hozzávalókat felváltva nyársra húzzuk, megkenjük olajjal, majd grillsütőben átsütjük.
A csirkét olajjal megkenjük, besózzuk, ízlés szerint fűszerezzük, majd előmelegített sütőben piros-ropogósra sütjük. Néha meglocsoljuk. Tetszés szerinti körettel tálaljuk.
A vagdalthúst apróra vágjuk, majd az olajon megpirítjuk. Sóval és a fűszerekkel ízesítjük. Hozzáöntjük a paradicsomlevet, lefedjük, majd 10 percig forraljuk. Közben a zöldségeket vékonyan felszeleteljük.
A paradicsomos húst a pizzákra kenjük, majd a zöldséget is rátesszük. Végül rászórjuk a sajtot, és előmelegített sütőben megsütjük.
A burgonyát héjában megfőzzük. A sonkát felaprítjuk, hozzákeverjük a reszelt sajtot és borssal ízesítjük. A megfőtt burgonyákat meghámozuk, az egyik oldalukat kicsit bevágjuk, majd beletöltjük a sajtos sonkát, egy kis szelet sajttal betakarjuk, olvasztot vajat öntünk rá, majd grillsütőben 15 percig sütjük.
A rozmaringot és a zsályát beáztatjuk az olajba. A gomba szárát eltávolítjuk, az almát héjastul kockákra vágjuk, majd mindkettőre citromlevet csorgatunk. A zöldségeket meghámozzuk, a paprikát felkockázzuk, a cukkinit, kukoricát és a póréhagymát vastagabb karikákra vágjuk. A húsokat is kockákra, a kolbászt karikákra vágjuk. Az aszalt szilvát és a gomba szárait a baconszalonnába csomagoljuk.
Végül tetszés szerinti sorrendben nyársra húzzuk a hozzávalókat, az olajjal megkenjük, majd grillen megsütjük. Gyakran forgassuk meg őket.
A szűzpecsenyét 2 cm-es szeletekre vágjuk, sóval, borssal ízesítjük, és egy kevés mustárt kenünk rá. A szalonnát felkockázzuk.
Felváltva grillnyársra húzzuk a hozzávalókat, majd olvasztott vajat locsolunk rá. Grillsütőben 15-20 percig sütjük.
A húsról leszedjük a bőrt, felszeleteljük, majd besózzuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk, a gombát, ha nagyok, négybe vágjuk. A szalonnát megpirítjuk, majd rátesszük a gyöngyhagymát és a gombát, és megpirítjuk. Közben rászórjuk a petrezselymet, kakukkfüvet, sót és borsot. A margarint felolvasztjuk, a hússzeleteket lisztben megforgatjuk, és a margarinon megpirítjuk. Hozzáöntjük a bort, beleteszük a babérlevelet, majd a hagymás-gombás szalonnával, letakarva 15-20 percig pároljuk.
Petrezselymes burgonyával tálaljuk.
A megtisztított gombát lereszeljük. A hagymából egy keveset lereszelünk, és a gombához adjuk. Felaprítjuk a petrezselymet, majd a sóval és borssal együtt a gombához adjuk. Vajon megpároljuk, majd zsírjára pirítjuk. Felverjük a tojást, majd a gombához adjuk.
Minden szelet sonkára teszünk egy kevéset a tojásos gombából, és feltekerjük. A maradék hagymát felszeleteljük, és tekercsek két végére, egy-egy karikát húzunk, hogy ne nyíljanak szét. Vajat locsolunk rá, és 5 percig grillezzük. Salátával tálaljuk.
A húst kiklopfoljuk, sóval, borssal ízesítjük, rálocsoljuk a vajat, majd 5-8 percig grillezzük. A gombát felkockázzuk, majd vajon megpároljuk. A petrezselyemzöldet felaprítjuk, majd a sóval és borssal együtt a gombához adjuk. A gombából minden szelet húsra teszünk egy evőkanálnyit, majd egy-egy sonka és sajtszeletet teszünk rá. Grillben addig sütjük, amíg a sajt megolvad, és megpirul egy kicsit. Petrezselymes burgonyával tálaljuk.
A csirkéről lehúzzuk a bőrt, majd kicsontozzuk, és felkockázzuk. Sót és curryport adunk hozzá, majd 2 órán át állni hagyjuk.
Az olajat felforrósítjuk, a hagymát felaprítjuk, majd a köménymaggal együtt az olajon megpároljuk. A fokhagymát áttörjük, majd a chilipaprikával, gyömbérporral és a hússal együtt a hagymához adjuk. 4-5 percig sűrítjük, majd hozzáadjuk a tejet. Lefedve, 10-15 percig pároljuk, majd, amikor a hús magába szívta a tejet, még 10 pecig állni hagyjuk. Citromlevet csöpögtetünk rá, és rizzsel tálaljuk.
A húst kiklopfoljuk, megszórjuk sóval és borssal, majd minden szeletre teszünk egy sonkát, és rászórjuk a sajtot. A húst félbehajtjuk, megtűzzük, olvasztott vajjat meglocsoljuk, majd megsütjük.
Rizzsel vagy zöldséged körettel tálaljuk.
A bőrt leszedjük a húsról, kicsontozzuk, majd jól átsütjük, végül 20 percig pároljuk.
A gombát felszeleteljük, egy kevés lisztet összegyúrunk a margarinnal, a petrezselymet felaprítjuk. A gomba egy részét, a lisztes margarint, a tejszínt és a petrezselymet hozzáadjuk a húshoz, megsózzuk, majd még 10 percig pároljuk.
A gomba másik részét megsózzuk, és petrezselymet szórunk rá, és megpirítjuk, majd hozzáadjuk a lisztet és vízzel felforraljuk, végül a mártást tejszínnel dúsítjuk.
A húst a mártáshoz adjuk, és lefedve kicsit pároljuk. Rizzsel tálaljuk.
A húst sózzuk, borsozzuk, majd jól átsütjük. Kivesszük a zsírből, majd kevés cukrot teszünk bele, és karamellizáljuk. A zöldséget felszeleteljük, majd a zsírra tesszük a vöröshagymakrémmel együtt, és megpirítjuk. Hozzáadjuk a lisztet, megpirítjuk, majd csontlevet öntünk alá, hozzáadjuk a fűszereket, a citromhéjat és a bort, majd puhára pároljuk. Amikor a hús puha, kivesszük a léből, majd beletesszük a tejfölt, mustárt, citromlevet, cukrot és sót. Végül felforraljuk, majd leszűrjük a mártást.
A húst tejföllel leöntve, a mártással és páskagombóccal tálaljuk.
Pászkagombóc készítése: a szalonnát apróra vágjuk, és megpirítjuk, majd hozzákeverjük a vöröshagymakrémet, és megpároljuk. A petrezselymet felaprítjuk, utána a párolt vöröshagymával, tojásokkal, sóval, borssal, gyömbérrel és vízzel együtt hozzáadjuk a pászkadarához. Összegyúrjuk, majd fél órát pihentetjük. Utána vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, és sós vízben 30 percig főzzük.