Címke: tejszín

Bomba-jó torta

Ezt a parádés tortát két menetben készítjük el. A kész, vagy magunk sütötte piskótatekercset vékonyan megkenjük a krémmel: 1./ a vajat habosra keverjük a cukorral, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, végül a rumot (ha gyerekek is esznek belőle, akkor a málnaszörpöt). Szorosan feltekerjük, alufóliába csomagoljuk, és éjszakára hűtőbe tesszük.

Második menet,

Gundel palacsinta

A palacsintákat a szokott módon kisütjük vékonyan olajozott, forró serpenyőben. A darált diót a tejszínnel, cukorral rummal és mazsolával ősszefőzzük, míg krém állagú masszához jutunk. A tölteléket a palacsintákba töltjük, háromszög alakúra hajtogatjuk Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk, a tejszínnel összemelegítjük és a kész palacsintákra öntjük.

Citromos halfilé

A megmosott, megtörölt halat citromlével meglocsoljuk és sózzuk. A vajat felforrosítjuk, beleszórjuk a lisztet, világos rántást készítünk, majd óvatosan felöntjük a tejjel, a tejszínnel és borsozzuk. A forrástól számítva 2-3 percig főzzük. A reszelt sajt felét a mártásban megolvasztjuk. Borssal, citromlével ízesítjük, majd a megtisztított halfiléket a mártásba rakjuk, 10-15 percig főzzük. Köretként a rizst ajánljuk. Díszíthetjük citromkarikákkal és kaporral.

Lídia- féle ananász torta

A piskóta torta tetejét kb. 1 cm-re levágjuk. Közepét kikotorjuk, de úgy, hogy az alja megmaradjon.

Krém készítése: egy lábosban 15 dkg cukrot elkeverünk 2 púpos kanál liszttel, 2 egész tojással, majd fokozatosan hozzáadunk még 2 dl tejet vagy az ananász levét. Folyamatos keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Amikor megfőtt, levesszük a tűzről, és tovább keverjük, nehogy csomós legyen. Ezután még langyosan hozzáadunk 1 Ráma margarint, és jól elkeverjük. A krémet hűtőbe tesszük és egy órán át állni hagyjuk.

További teendők: ha a krém kihűlt, hozzákeverjük a tortából kiszedett morzsát, és annyi ananászlevet, hogy jó krém legyen. Ha ez elkészült egy napot állni hagyjuk hűtőben, hogy a krém összeérjen. Ezután a krémet beletöltjük a tortába, tetejét tejszínnel és ananásszal díszítjük.

Meleg töltött tojás brokkolival

A brokkolit sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük és kevés olvasztott vajjal összekeverjük. Borssal, sóval fűszerezzük, és vajjal kikent sütőtálban szétterítjük. A kemény tojásokat megtisztítjuk, hosszában félbevágjuk és kiszedjük a sárgáját, villával összetörjük, tejföllel, sóval összekeverjük, és visszatöltjük a fehérjébe. A töltött tojásokat a brokkoli tetején elrendezzük.
A mártás készítése során, olvasztott vajban átforrósítjuk a lisztet. Felöntjük hideg tejjel és csomómentesre keverjük. Átforraljuk, sóval, szerecsendióval fűszerezzük. Belekeverjük a reszelt sajtot, majd végül a tűzről levéve a tojássárgájával elkevert tejszínt. A mártással leöntjük a tojásokat és az egészet sütőben átforrósítjuk, miközben a teteje megszínesedik.

Panna Cotta epres szósszal

Először az epres szószt készítjük el. Az epret és a kristálycukrot egy edénybe tesszük. Kis lángon, folyamatos keverés mellett kb. 10-15 perc alatt darabos szószt, főzünk belőle. Vigyázzunk, mert könnyen leég! A kész szószt elosztjuk a poharak aljába, minden pohárba tegyünk egy púpos evőkanálnyit. Most maga a Panna Cotta, azaz a tejpuding elkészítése következik. Félbevágjuk a vanília rudat, kikaparjuk a magjait, majd a magokat és a héjat is beletesszük egy fazékba az összes tejjel és a tejszínnel, valamint az őrölt kardamommal együtt. A kristálycukrot alaposan összekeverjük a zselatinporral egy kis tálban. A tejes keveréket közepes lángon felforraljuk. Ha felforrt a tejes alap, zárjuk el a gázt, vegyük ki a vanília rudat, és öntsük bele a zselatinos cukrot. Keverjük pár percig – legalább 5 perc -, míg a cukor és a zselatin teljesen fel nem oldódik. Egy finom szűrőn keresztül, az eperszószra, a poharakba szűrjük a tejpudingot. Ha megvagyunk, tegyük őket a hűtőbe, és hagyjuk 6 óra alatt meghúzni a tejpudingokat. Fontos! A tejpuding ilyenkor még hígan folyós! Ez ne ijesszen meg senkit, a hűtőben meg fog kötni! Ha kihűltek mentalevéllel díszíthetjük őket.

Mézeskalács

A vajat simára keverjük a cukorral, a meglangyosított mézzel, hozzáadjuk a fűszereket és a felvert tejszínt. A szódabikarbónát elkeverjük a liszttel, és kis adagokban hozzáadjuk a mézes keverékhez. Jó alaposan összegyúrjuk. A tésztát egy éjszakán át hűtőszekrényben pihentetjük. Jó ha nem egészben tesszük be a hűtőbe, hanem 6-8 cipót formázunk belőle. Másnap a cipókat lisztezett deszkán 0,5 cm vékonyra nyújtjuk. A kinyújtott tésztából különböző formákkal; szívvel, csillaggal, holddal, fenyőfával kiszúrjuk a süteményeket, és kizsírozott tepsibe rakjuk. Ebből a mennyiségből kb. 6 tepsi sütemény lesz. A sütőt 200C-ra előmelegítjük, és a tésztát 5-8 percig sütjük. A tésztának világosbarnának kell lennie, amikor kivesszük, ugyanis még sütés után is barnulni fog. Ha a tepsit a sütőből kivettük, szedjük ki a kalácsokat, de mindenképpen mozgassuk meg lapáttal, mert később könnyen törik. A kihűlt mézeskalácsokat tároljuk száraz helyen, fémdobozban. A kalácskákat feldíszíthetjük cukormázzal. A mázhoz keverjük el a tojsfehérjét a nagyon finomra darált és szitált porcukorral és adjunk hozzá egy evőkanál rizslisztet is. A masszát tegyük vékonyszájú nyomózsákba vagy nejlonzacskóba, aminek a sarkát levágjuk, és írjunk mintákat, pöttyöket a kalácsokra. A mázat szinesíthetjük ételfestékkel, és tehetünk még a kalácsokra – a mázzal ragasszuk fel – színes cukorgyöngyöket, drazsét, fűszereket: szegfszeget, csillagánizst, borókát. A mézes tésztából készíthetünk mézeskalács házikót is. Ekkor hagyjuk a tésztát vastagabbra, és vágjuk ki a ház oldalait és tetejét, süssük meg laponként, majd sűrű cukormázzal építsük fel a házikót.

Karácsonyi pisztráng

A ledörzsölgetett halat beirdaljuk. Sóval bedörzsöljük, citromlével meglocsoljuk, és fűszeres olajjal kenegetjük. 20 percig állni hagyjuk. A nedvességet leitatjuk, a halat lisztbe forgatjuk, és megforrósított vajon minden oldalon megsütjük. Zúzott fokhagymával meghintjük, mellédobjuk a lehéjazott mandulát, és még 1 percig pirítjuk. Felöntjük a tejszínnel és összeforraljuk. Párolt rizzsel körítjük.

Hideg, meggyes burgonya-krémleves

A burgonyát kis darabokra vágva jó félliternyi vízbe beleteszem. Hozzárakom a sót, a fűszereket és a vékonyka csíkokra vágott, megmosott citromhéjat. Puhára főzöm. Félidőben beleteszem a meggy háromnegyed részét. (Ha befőttel készítem, egy deci befőttlevet is hozzáöntök.) Ha már nem nagyon forró, az egészet péppé zúzom. Közben a tejszínt simára keverem a burgonyaliszttel és hozzáadva a tejfölt is, besűrítem vele a meggyes burgonyalevest. Folytonosan kevergetve öt percig főzöm, végül beledobom a félretett meggyszemeket, és az egészet hagyom kihűlni. Ezután jól lefedve, a hűtőszekrényben alaposan lehűtöm és csészékbe adagolva, jéghidegen tálalom.

Pulykaaprólék-leves

A megtisztított pulykaaprólékot apró darabokra vágjuk, megmossuk, és feltesszük főni. Miután felforrott, leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük. A leforrázott aprólékot 1,5 liter vízben a kockákra vágott zöldséggel, a szeletekre vágott gombával, a friss zöldborsóval feltesszük főni, megsózzuk, egy kevés törött borsot, egy csepp reszelt szerecsendiót teszünk bele, és lefedve puhára főzzük. A vöröshagymát egészben főzzük bele, és tálalás előtt eltávolítjuk belőle. Világos vajas rántást készítünk, finomra vágott petrezselyemzöldet teszünk bele, egy kevés vízzel felengedjük, a levesbe keverjük, és újból felforraljuk. Utánízesítjük, és tálaláskor a tejszínnel elkevert tojássárgáját belehabarjuk. Vajas galuskát vagy apró kis velős gombócokat teszünk a levesbe.

Diós szárnyas-krémleves

Előkészítés: a megmosott petrezselyemzöldet apróra metélem. A tejszínnel és 1 dl vízzel összekevert tejfölben simára keverem a lisztet. A cérnametéltet a szokásos módon, forrásban lévő sós vízben megfőzöm, és meleg vízzel leöblítve, melegen is tartom.
Elkészítés: 8 dl vízbe beleteszem a húsleveskockákat, beleszórom a finomra darált diót és a fűszereket. Felforralom és 5 percig főzöm. Közben a forrásban lévő levesbe csorgatom a lisztes tejfölt, és beleszórom a petrezselyemzöld felét. Folytonosan kevergetve, kis lángon addig forralom, amíg a habja elfő. Ezután rászórom a megmaradt petrezselyemzöldet, és az edényt lefedve, 10 percig állni hagyom.
Tálaláskor leveses csészékbe osztom a főtt tésztát, majd rámerem a forró levest, és meghintem a durvára vágott dióval.

Naptorta

Omlós tészta készítése: a hozzávalókat összegyúrjuk és fél órára hűtőbe tesszük. Utána kinyújtjuk, tortaformába tesszük, és 90 fokon 10 percig sütjük.

Piskótatészta készítése: a tojásokat szétválaszjuk, a fehérjét kevés sóval és 8 dkg cukorral felverjük. A sárgáját a többi cukorral és vízzel felverjük. Megolvasztjuk a margarint, majd a tojássárgájához adjuk. Beleforgatjuk a lisztet a sütőporral és a tojáshabot is. Kikenünk, kilisztezünk egy tortaformát, belesimítjuk a tésztát, majd 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük. Utána lapjában kettévágjuk.

A zselatint 4,5 dl narancslével elkészítjuk. A narancsokat meghámozzuk, a hártyát is leszedjük a gerezdekről. A sajtkrémet a joghurttal, cukorral és likőrrel elkeverjük. Hozzáadjuk a zselatint, majd a habbá vert tejszínt is.

Az omlós tésztát egy tortaformába tesszük, rákenjük a lekvárt, ráfektetjük az egyik piskótalapot, rátesszük a narancsot (egy keveset félreteszünk), és kevés kivételével, rákenjük a krémet. Rátesszük a másik piskótalapot, és a félretett krémet a tetejére kenjük. 2 órára hűtőbe tesszük.
Utána a maradék narancslevet megfőzzük a zselatinnal. A félretett narancsot a torta tetejére rendezzük, leöntjuk a zselével, majd hűtőben megdermesztjük.
Tejszínhabbal és mandulaforgáccsal díszítve tálaljuk.

Fokhagymás, párolt libacomb

A húst fűszerezzük, lisztbe hempergetjük, majd olajat hevítünk, és elősütjük benne. Hozzákeverjük a tejszínt és az összetört fokhagymát, majd lefedve 25 percig főzzük, amíg a leve elfő.
Gombás rizzsel tálaljuk.

Szilvás kevert tészta

A szilvát megmossuk, eltávolítjuk a magját, majd a fél szilvákat is ketté vágjuk. A sütőt előmelegítjük 175 °C-ra, a sütőformát kivajazzuk és megszórjuk zsemlemorzsával. A tojásokat cukorral, vaníliás cukorral és a vajjal keverjük össze. Majd hozzá adjuk a tejszínt. A liszthez hozzá adjuk a sütőport és hozzá keverjük a masszához. A szilvát lágyan hozzákeverjük a tésztához. Formába öntjük, egyenletesen eloszlatjuk. A sütőben 40 percig sütjük.

Részeges krém

A mazsolát beáztatjuk a borba. A tojássárgáját elkeverjük a cukorral, beleöntjük a tejet, a bort és a mazsolát, és a rumot. A zselatint félig feloldjuk, majd a krémhez keverjük. Állni hagyjuk, majd amikor félig megszilárdult, hozzáakeverjük a tejszínt, és kelyhekbe osztjuk.
Hidegen tálaljuk.

Snidlingmártás

A metélőhagymát megtisztítjuk, majd apróra vágjuk. A majonézt és a joghurtot összekeverjük, majd belekeverjük a többi hozzávalót. Beleforgatjuk a metélőhagymát, és végül a tejszínhabot is.