Címke: tejszín

Somlói galuska, ahogy mi készítjük

A tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukorral. Apránként hozzáadjuk a lisztet, majd a felvert tojásfehérjéket. A masszát három egyforma részre osztjuk: az egyikbe keverjük bele a darált diót, a másikba a kakaót. A háromféle tésztát külön-külön, sütőpapírral bélelt tepsiben 180 Celsius-fokon süssük meg.
Amíg a tészta sül, készítsük el a krémet. Ehhez a tojássárgáját a cukorral meg a pudingporral keverjük simára. Forraljuk fel a tejet, öntsük hozzá a tojásos keveréket, és lassú tűzön kevergetve főzzük sűrűre.
A tűzről levéve ezt is három részre osztjuk. Az elsőt ízesítjük vaníliás cukorral, a másikba szórjunk kakaót és mazsolát. A harmadik krémbe kerül a darált dió és a maradék mazsola.
Egy mélyebb tepsibe rétegezzük a háromféle tésztát a háromféle krémmel úgy, hogy közben a tésztalapokat rummal meg-meglocsolgatjuk. Ha elkészült, fedjük le, tegyük hűtőbe, hogy megdermedjen.
Tálaláskor nagyobb kanállal szaggassuk a

Brokkolipüré

A brokkolit megmossuk, szétszedjük rózsáira, a törzsét kiszeljük, majd egy lábosba tesszük, amelybe kb. 1 l sós vizet öntünk, és ebben megfőzzük. Ezután egy mixerben pépesítjük, megsózzuk, curryvel fűszerezzük, és hozzáöntjük a tejszínt. Fogunk két kiskanalat, és ezek segítségével kiszaggatjuk, majd zöldségpogácsa vagy fokhagymás natúrszelet mellett tálaljuk.

Színes puding

A három csomag pudingot elkészítjük a csomagoláson található utasítások szerint, majd fagylaltos kelyhekbe rétegezzük őket, és tejszínhabbal díszítjük őket.

Rakott linzer

A lisztbe tesszük a cukrot, a vajat, a mandulát, a fahéjat és a reszelt citromhéjat, majd az egészet alaposan összegyúrjuk. Egy gyúródeszkán kinyújtjuk a tésztát, majd egy sütőlemezen megsütjük. Közben elkészítjük a tölteléket: a diót, a cukrot, a vaníliás cukrot, a rumot, a kemény habbá vert tejszínt összekeverjük. A megsült tésztát kettévágjuk, az egyik felét megkenjük a töltelékkel, a másikból pedig kockákat vágunk. Ezeket a kockákat a töltelékre tesszük, és így a kockák szerint felvágjuk az alsó lapot is. Végül vaníliás cukrot szórunk a tetejére, és már kínálhatjuk is.

Somlói piskóta

A mazsolát egy estére az 1 dl rum felébe áztatjuk. A rum másik felét összeöntjük a tejjel, és ebbe áztatjuk a félbe tört babapiskótákat. Ezután a babapiskótákra öntjük a rumos mazsolát, és belerakjuk a diót, amelyet előzőleg összetörünk. Az egészet összekeverjük, majd ráöntjük a csokoládéöntetet, és a hűtőben állni hagyjuk. Eközben a tejszínt habosra verjük, és tálalásnál a somlói piskóta tetejére nyomjuk.
A csokoládéöntet elkészítése: a kakaót és a cukrot 3 ek. vízbe tesszük, és addig főzzük, amíg lágy nem lesz, ekkor levesszük a tűzről, és belekeverjük a vajat is.

Sárgarépafőzelék

A sárgarépát megmossuk, majd fogunk egy reszelőt, és lereszeljük, olajban előpároljuk. Ezután hozzáöntünk egy kevés húslevest (vagy csontlevet), majd készre pároljuk. Sózzuk, majd cukrot teszünk hozzá, a felaprózott petrezselymet és a lisztet beleszórjuk, majd a maradék húslevest is beleöntjük. Addig főzzük, amíg olyan sűrű nem lesz, mint egy mártás, ekkor beleöntjük a tejszínt. Kínálhatjuk tükörtojással, zöldségpogácsával vagy natúr sülttel.

Vörösboros áfonyaleves

A lekvárt a borral összeturmixoljuk, majd elkeverjük a tejjel és a tejszínnel, és felforraljuk. Levesszük a tűzről, és belekeverjük a citromlevet, cukrot, és fahéjat. Hidegen tálaljuk.

Rizspuding

A lobogó tejbe belekeverjük a rizst, és megsózzuk. Lassú tűzön fél órát főzzük. Hozzáadjuk a mazsolát, cukrot, és tejszínt, és még kb. negyed órát főzzük.
Hidegen, dióval megszórva tálaljuk.

Kávépuding

A tejet elkeverjük a tejszínnel, és felmelegítjük. Belekeverjük a nescafét és a narancshéjat. Megvárjuk, amíg kihűl.
A tojásokat a tojássárgájával, a cukorral és a vaníliás cukorral habosra verjük, majd belekeverjük a tejet.
Tűzálló formákba töltjük, és vízbe állítjuk. Közepes hőmérsékleten 60 percig sütjük.
Jól behűtve, tálra borítva, mandulával megszórva, és a felvert, dzsemmel elkevert tojáshabbal tálaljuk.

Sülttök-pite

A tojásfehérjét a vaníliás cukorral felverjük, beleszórjuk a kristálycukrot, a diót, sütőport és zsemlemorzsát.
Egy tűzálló tálba simítjük, úgy, hogy az oldalát is fedje, majd alacsony hőmérsékleten 40 percig sütjük.

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikeverjük a pirított cukorral, majd beledolgozzuk a sötőtököt, tejet és fűszereket. Sűrűre főzzük, majd a vízben feloldott zselatint belekeverjük.
A fehérjét habbá verjük a cukorral, majd a kihűlt tökös keverékhez adjuk.
Rásimítjuk a tésztára, és tejszínhabbal tálaljuk.

Brazil jeges csokoládé

A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, belekeverjük a cukrot, beleöntjük a kávét, és felforraljuk. Ekkor hozzáadjuk a tejet, és 10 percig főzzük.
Jól behűtve, tejszínhabbal tálaljuk.

Kávékrém

A tojássárgáját a cukorral kikeverjük, lassan belekeverjük a forró (de nem lobogó) tejszínt. Megvárjuk, amíg kihűl.
A zselatint a vízben feloldjuk, hozzáöntjük a kávét, majd a tejszínes keveréket. Amikor megszilárdul, beleforgatjuk a tejszínhabot.
Hideg vízzel kiöblített kelyhek aljára mandulát szórunk, majd a masszát belesimítjuk.
Jól behűtve, tálra borítva tálaljuk.

Hagymakrémleves

A hagymát felszeleteljük, és olajon üvegesre pároljuk. Az erőlevest felforraljuk, hozzáadjuk a hagymát, belekeverjük a fűszereket és a sót, majd másfél órán át főzzük. Utána a hagymát kivesszük és áttörjük.
A lisztet elkeverjük egy kevés vízzel, majd a hagymához adjuk, visszatesszük a levesbe, és sűrűre főzzük.
Tejszínnel tálaljuk.

Tejszínes csirke

A csirkét feldaraboljuk és sóval ízesítjük, majd az olajban párolt hagymát rátesszük és paprikát szórunk rá. Amikor kicsit megpirult, felöntjük a levessel és 1 órán át pároljuk. Végül tejszínt öntünk rá és tálaljuk.

Paradicsomleves

A lisztből a vajjal rántást készítünk. Belekeverjük a paradicsompürét, és felengedjük a levessel. A forrástól számítva 20 percig főzzük.
A tojássárgáját a tejjel és a tejszínnel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a leveshez. Sózzuk, borsozzuk.
Rizst főzünk, majd beletesszük a levesbe, és felmelegítjük.
Aprított kaporral megszórva tálaljuk.

Nem lehet abbahagyni csirke

A húst felszeleteljük, majd a fűszerekkel elkevert lisztbe forgatjuk, és egy kivajazott tepsibe tesszük. A hagymát felkarikázzuk, és a lisztbe forgatjuk, majd a húsra tesszük.
A tejfölt is megfűszerezzük, belekeverjük az összetört fokhagymát és az olajat, majd a húsra öntjük. Rálocsoljuk a tejszínt, és megszórjuk a sajttal. Lefedve 30 percig sütjük, majd 20 percig pirítjuk.