Kategória: Húsételek
A csirkemellet kicsontozzuk, bőrét lehúzzuk, majd vastag érmékre vágjuk őket. Ezeket egyenként becsomagoljuk a szalonnaszeletekbe, majd nyársra húzzuk őket. A nyársakat keresztben egy tepsire helyezzük, és forró sütőben megsütjük. Készíthetjük szabadtéri parázs felet is.
A burgonyát összedolgozzuk a liszttel, sóval és tojással, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk. A húst elkeverjük annyi tejföllel, hogy kenhető legyen. Ezután a burgonyás masszára kenjük. Feltekerjük, majd egy zsírozott ruhába csomagoljuk, a két végét összekötjük, és sós vízben 30 percig főzzük.
A zsemlemorzsát megpirítjuk az olajon, a tekercset kicsomagoljuk, és bekenjük a morzsával. Melegen tálaljuk.
Megtisztítjuk a halat, majd szárazra töröljük. Citromlevet csorgatunk rá, majd megsózzuk. A sárgarépát és póréhagymát megpucoljuk, majd kb. 4 cm-es darabokra vágjuk. A zellert felkockázzuk. A kelbimbó szárát és külső leveleit eltávolítjuk.
A zöldségeket egy lábosba tesszük, sózzuk, és szerecsendióval ízesítjük. Rárakjuk a halat, majd az egészet puhára pároljuk.
Burgonyával tálaljuk.
A húst úgy vágjuk szét, hogy szétterítve egy nagy, téglalap alakú szeletet kapjunk.
A gesztenyemasszát összenyomkodjuk. A zsemléket tejbe áztatjuk, majd kinyomjuk, és összekeverjük a gesztenyével. A gombát felaprítjuk, és vajon megpároljuk. Ezután a nyers tojásokkal együtt a gesztenyéhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk. (Ha a massza túl híg, keverjük össze zsemlemorzsával.)
A keveréket a hússzeletre kenjük, összegöngyöljük, és megtűzzűk, majd olajon átsütjük. Bekenjük Piros Arannyal, hozzáadjuk a hagymát, borókabogyót és a vizet, majd lefedjük, és megpároljuk. Végül sütőbe tesszük, és megsütjük.
A húst kicsontozzuk, a zsírt leszedjük róla, és úgy vágjuk be, hogy amikor szétterítjük, egy nagy téglalap alakú lapot kapjunk.
A főtt tojásokat felaprítjuk, és a pástétommal, a vajjal, tejföllel, a nyers tojással, sóval és majoránnával elkeverjük.
Rákenjük a húsra, összegöngyöljük, és átkötjük. Sózzuk, és megkenjük a Piros Arannyal, majd a vajon átsütjük. Kis vízzel felengedjük, megpároljuk, majd sütőben készre sütjük.
A húst kiklopfoljuk. A szalonnát kockákra vágjuk, majd a darált hússal, fűszerekkel és fokhagymával összekeverjük. A masszát a hússzeletekre kenjük, majd összegöngyöljük, és megtűzzük.
Egy tepsit kizsírozunk, beletesszük a húst, megsózzuk, majd egy kevés vizet öntünk alá, és megsütjük.
A húst 4 félujjnyi vastagságú, hosszú, vékony szeletre vágjuk, majd az egyik oldalukat mustárral megkenjük. A szalonnát nagyon vékonyan felszeleteljük, az egyik hagymát felaprítjuk, majd a hússzeletekre terítjük. A paradicsomot is vékony szeletekre vágjuk, majd keresztben a húsra rakjuk. A szeleteket feltekerjük, majd megtűzzük. A másik hagymát felaprítjuk, az olajon megpirítjuk, majd rátesszük a hústekercseket, és megsütjük. Kis vizzel felengedjük, beletesszük a húsleveskockát, a másik paradicsomot és a paprikát. Lefedjük, és alacsony hőfokon megpároljuk. Ha elfőné a levét, öntsünk hozzá egy kevés vizet. Amikor kész, a hústűt kiszedjük, és a tekercseket felszeleteljük. A levébe keverünk egy kis lisztet, majd vizet vagy vörösbort adunk hozzá.
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a lisztet, felengedjük vízzel, hogy sűrű szószt kapjunk, ételízesítőt adunk hozzá. Beletesszük a kockára vágott csirkemellet és a cukorborsót. Puhulásig főzzük. Rizzsel tálaljuk.
A reszelt vöröshagymát megpirítjuk, a rizst félig megpároljuk, majd az egészet összekeverjük a darált hússal, tojással, sóval és borssal. Ezt a tölteléket 8 egyenlő részre osztjuk, majd a káposztalevelekbe csomagoljuk.
A füstölt szalonnát kockákra vágjuk, megpirítjuk. A vöröshagymát karikákra vágjuk, és a szalonna zsírjában megpirítjuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a savanyú káposztát, a darabokra vágott dagadót, és végül a káposztalevelekbe csomagolt tölteléket. Kevés vizet öntünk hozzá, lefedjük és lassú tűzön megfőzzük.
A maradék zsírból és lisztből rántást készítünk, és berántjuk a káposztát.
Tejföllel tálaljuk.
A húst felkockázzuk, a hagymát apróra vágjuk. Forró olajon üvegesre pároljuk a hagymát, a tűzről levéve belekeverjük a fűszerpaprikát és hozzáadjuk a húst. Felöntjük vízzel, hogy a húst éppen ellepje, sózzuk és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor megpuhult, tejfölös habarással sűrítjük, hozzáadjuk a tejszínt, ízlés szerint fűszerezzük ha szükséges és átforraljuk, hogy az ízek jobban kijöjjenek. A húst kiszedjük, pépesre turmixoljuk. A saját szaftjából annyit adunk hozzá, hogy kenhető húskrémet kapjunk, amivel minden palacsintát megkenünk. A palacsinták széleit felhajtjuk, majd felgöngyöljük. Tűzálló tálba rakjuk, sütőben átforrósítjuk, tálaláskor a forró paprikás mártással bevonjuk.
A megmosott, megtörölt halat citromlével meglocsoljuk és sózzuk. A vajat felforrosítjuk, beleszórjuk a lisztet, világos rántást készítünk, majd óvatosan felöntjük a tejjel, a tejszínnel és borsozzuk. A forrástól számítva 2-3 percig főzzük. A reszelt sajt felét a mártásban megolvasztjuk. Borssal, citromlével ízesítjük, majd a megtisztított halfiléket a mártásba rakjuk, 10-15 percig főzzük. Köretként a rizst ajánljuk. Díszíthetjük citromkarikákkal és kaporral.
A bőrös húst alaposan megtisztítjuk, késsel megkaparjuk, megmossuk (ha lehetőségünk van rá, lángon megperzseljük), majd feldaraboljuk. A színhúst megmossuk, 2-3 darabba vágjuk, és a bőrös hússal együtt feltesszük főni annyi vízben, hogy jól ellepje. Rövid ideig főzzük. Ezután hozzáadjuk a megmosott vöröshagymát héjastul és az egész borsot teatojásba téve. A petrezselyemgyökeret és a sárgarépát megtisztítjuk, megmossuk, hasábokra vágjuk, és a húshoz adjuk. Kissé megsózzuk, majd lassú tűzön, fedő alatt 2-3 órán át főzzük. Ha a hús megpuhult, kivesszük a teatojást, a hagymát, a petrezselyemgyökeret, a sárgarépát, és a lé tetejéről a zsírt leszedjük. A színhúst feldaraboljuk, a bőrös húst kicsontozzuk, és 6-8 tányérba elosztjuk. A levet rövid ideig ülepedni hagyjuk, majd a tányérokba szűrjük a húsra. Kb. 1-1,5 óra elteltével a tetejét ízlés szerint megszórhatjuk pirospaprikával, vagy őrölt erős paprikával. A teljes dermedéshez 2,5-3 óra szükséges. A kocsonyát tálalhatjuk úgy is, hogy a kicsontozott bőrös húst és a feldarabolt színhúst egy lapos jénai tál aljára egyenletesen elosztva szétterítjük. Erre öntjük a leszűrt levet, és hagyjuk kihűlni, megdermedni. A dermedés után a kocsonya szépen szeletelhető lesz.
Egy nagyobb fazékba vizet teszek forrni. Az édes káposztát a torzsája mentén bevágom rézsútosan, a közepébe egy húsvillát szúrok, és beleteszem a forró vízbe. Ahogy fő a káposzta a vágás mentén válnak le a levelek, ezeket kiveszem a vízből. A húsvilla abban segít, hogy könnyebben tudd ezt a műveletet megoldani.
Közben kevés olajon üvegesre pirítom a rizst, majd két evőkanál ételízesítővel megszórom, és annyi vizet öntök rá, hogy elfedje, kb. 10 percig még főzöm, míg beszívja a vizet magába. A két hagymát apróra vágom, majd megfonnyasztom, és jó sok pirospaprikát (erőset) szórok rá, de nem a tűzön, mert megkeseredik. Ezután a darált hússal a hagymát, rizst összekeverem, ízesítem sóval, borssal, pirospaprikával ízlés szerint.
Önteni kell hozzá annyi paradicsomlevet (legjobb az üveges paradicsomlé, de akinek házi van, azt használja), amennyit a massza felvesz. A megmaradt káposztalevelekből apróra vágva még két-három maréknyit beleszórhatunk a töltelékbe. Aztán el lehet kezdeni a leveleket megtölteni! A leveleken lévő vastagabb részt le kell vágni egy késsel, és ha nagyobb a levél, inkább kettévágva kell tölteni. A torzsát és megmaradt leveleket a fazék aljára teszem, rápakolom szépen sorban a töltött káposztát.
A fazekat felöntöm félig vízzel, félig paradicsomlével, (aki paradicsomosabban szereti, tehet bele több paradicsomlét). Amikor az utolsó sor káposzta is bekerült a fazékba, rákerült a paradicsomos-vizes lé, egy meleget bíró tányért szoktam a tetejére rakni, egy kicsit megnyomom a káposztákat, és úgy rá a fedőt. Körülbelül másfél-két órát kell főzni.
Jó étvágyat.
A húst tejben áztatott, kinyomkodott zsemlével, tojással összedolgozzuk. Vöröshagymás sóval, borssal, majoránnával fűszerezzük.
Cipó alakúra formázzuk és megsütjük. Mikor kihűlt vékony szeletekre vágjuk.
A halszeleteket hosszában félbevágjuk és papírtörölközővel leitatjuk.
A liszt közepébe mélyedést nyomunk és a sörrel simárra kevert tojást beleöntjük.Fakanállal fokozatosan keverve simára verjük.
A halszeleteket, először a sörtésztába, majd a zsemlemorzsába forgatjuk. Teflon serpenyőben megforrósítjuk az olajat, és a bundázott halat kisebb adagokban kisütjük benne.
A mártáshoz a krumplit kb.1 cm -es kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük , majd leszűrjük . A puha krumplit villával öszetörjük és a fokhagymával és a borecettel összekeverjük.Utána az olajt először csak cseppenként majd vékony sugárban habverővel habos krémet készítünk belőle.
A sajtot 8 hosszúkás csíkra vágjuk. A virsliket a vastagságuk felénél mélyebben bevágjuk teljes hosszban. Mindegyik résbe egy sajtcsíkot teszünk, az így kapott virsliket beletekerjük a szalonnacsíkokba, a végüket fogpiszkálóval tűzzük össze. Sütőrácsra tesszük és forró sütőben pirosra sütjük.