Kategória: Húsételek

Eredeti erdélyi töltött káposzta

Előkészítése: nagy vasfazekat (vagy beáztatott cserépedényt) olajjal kikenjük és lisztel meghintjük. A töltelékhez a dagadót megdaráljuk, összekeverjük a nyers, megmosott rizzsel, pirospaprikával, a megtisztított és lereszelt hagymával, sóval, borssal, majd szorosan becsomagoljuk a vastag ereitől megtisztított savanyú káposztalevélbe.
Elkészítése: az apró káposzta egyharmad részét elterítjük a fazék alján, erre rátesszük a megmosott és feldarabolt kocsonyahúst, valamint az előzőleg 1 éjszakán át vízben vagy tejben áztatott, darabokra vágott füstült oldalast. Erre a következő réteg savanyú káposztát terítjük. Megsózzuk, meghintjük borssal, majd beborítjuk a megtöltött savanyú káposzta levelekkel. Erre nyers, felszeletelt lapockát helyezünk, végül beborítjuk a maradék aprókáposztával. Megsózzuk, meghintjük borssal, és 5 dl tejföllel leöntjük. Az edényt lefedjük, és forró sütőbe tesszük. Legalább 3 órán keresztül sütjük közepes lángon. Tálaláskor a tányéron megtejfölözzük.

Virsli tojással

A virsliket hosszában kettévágjuk, a fél virslik domború felét 1-1,5 centiméterenként bevagdaljuk. Serpenyőben kevés olajat forrósítunk, mindkét oldalon megsütjük a virsliket, majd a végén ráütjük a tojásokat és még 2-3 percig sütjük. Tálaláskor a tojások sárgáját megszórjuk sóval és pirospaprikával, majd az egészet tányérra csúsztatjuk.

Malacpörkölt

A malachúst a szokásos módon pörkölthöz valónál nagyobb darabokra vágjuk És megmossuk.
Az apróra vagdalt vöröshagymát zsírban megpirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát És a darált köménymagot. A tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával, majd egy kevés vizet hozzáöntve addig forraljuk, ameddig a pörköltlé zsírjára pirul. Ekkor beletesszük a malachúst, megsózzuk, és fedővel letakarva pároljuk. Amikor a hús félig puha, hozzáadjuk a szeletekre vágott zöldpaprikát, majd a cikkekre darabolt paradicsomot, és takaréklángon, fedő alatt a hús puhulásáig főzzük.
Köretnek galuskát, tarhonyát, vagy sós burgonyát kínálunk hozzá.

Karácsonyi kacsasült

A kacsát kívül-belül besózzuk, belsejét bedörzsöljük borssal és a szárított füvekkel, beletesszük a rozmaringot. Tűzálló tálba fektetjük, meglocsoljuk az olvasztott vajjal, mellé tesszük az apróra vágott sárgarépát, hagymát, zellert, a fokhagymát, aláöntjük a bort, lefedjük, és elomelegített sütoben, közepes tűznél(180 C) puhára pároljuk, majd fedő nélkül, erős tűzön pirosra sütjük – sütés közben saját levével locsolgatjuk.
Az ananászt meglocsoljuk konyakkal és lefedjük.
Egy kisebb lábasban a cukrot aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk az ecetet, 1 dl ananászlét, a pecsenyelét, és erős tűzön mézsűrűre forraljuk.
A kacsát körberakjuk ananászkarikákkal, megkenjük egy kevés mártással. A többit kis csészékben forrón kínáljuk.

Libanoni csirkeszárny

A fokhagymát áttöröm, a paprikát apróra vágom. Az összes hozzávalóból kevert pácban pácolom a csirkét fél-egy órán át. Előmelegített sütőben 30-40 percig sütöm, közben egyszer megfordítva.

Tanácsok: Köretnek rizst készítek, amit zöldségekkel (gomba, borsó) bolondítok.

Tűzdelt őzgerinc párolva

A hártyáitól megtisztított őzgerincet megtűzdeljük, besózzuk, és meghintjük törött borssal. A zöldséget, vöröshagymát karikára vágjuk, és tepsibe tesszük a fűszerek-kel együtt. Ráhelyezzük az őzgerincet, leöntjük olvasztott zsírral, és félig megsütjük. Ekkor az őzgerincet kivesszük a tepsiből, öt darabba vágjuk, és lábasba tesszük. A zöldségbe paradicsompürét teszünk, megpirítjuk, lisztet teszünk hozzá, néhány percig még pirítjuk, majd felöntjük vörös borral, vízzel és felforraljuk. Ráöntjük az őzgerincre, és fedő alatt puhára pároljuk. A gerincdarabokat másik edénybe tesszük, a mártást rászűrjük, narancslével, madeiraborral vagy konyakkal, ribiszkeízzel, vagy zselével ízesítjük. Végül felforraljuk, és a vajat beletördelve összerázogatjuk.
Burgonyaropogóst, spagettit, rizst adunk hozzá. Áfonyát vagy ribiszkezselét külön csészében tálalunk. Őz- vagy szarvas-combból hasonló módon készítjük. Az őzcombot részeire bontjuk, vékony zsineggel átkötjük, a továbbiakban úgy dolgozzuk fel, mint a párolt őzgerincet.

Karácsonyi pulykasült

A fiatal hizlalt pulyka 2,5 vagy 3 kg-os legyen, és mellén, hátán, combjain zsírfoltok, a hízlalás jelei legyenek láthatók.
A megtisztított pulykát felbontjuk, kibelezzük, és több vízben megmossuk. A mellrészére, szeletekre vágott, húsverő kalapáccsal palacsinta vékonyságúra vert tenyérnyi szalonnaszeleteket kötünk vékony spárgával. A combrészét vékony csíkokra vágott sonkaszalonnával tűzdeljük meg, és az egészet besózzuk. A pulyka hasüregébe két egész, megszurkált almát helyezünk. Azután 15 dkg forró zsírral öntjük le, és mély tepsibe helyezzük. Egy kicsit pirítjuk, majd két dl vízzel közepesen meleg sütőben lassú párolással sütjük. Sütési ideje 2-2.5 óra. Tekintettel arra, hogy sütés közben nem szabad a pulykának kiszáradnia, szorgalmasan öntözgessük a zsírjával, és forgassuk is meg a sütés alatt. Ha a pulyka legalább 2.5 órán átsült, kipirosodott, és a húsa megpuhult, kiemeljük a zsírjából, és gyorsan a vízben kimosott és kiáztatott sertéshálóba csavarjuk. A tepsiből leöntjük a zsírt, és egy másik edényben egészen kevés zsírban tovább sütjük a pulykát. Ha a háló teljesen rozsdavörösre és szárazra sült, a pulykapecsenyét már nem öntözgetjük. Pecsenyevillával megszurkáljuk a melle és combja húsát, s ha a villa könnyen megy a húsba, kivesszük a sütőből, és legalább egy negyed óráig hűlni hagyjuk.
Eközben elkészítjük a mártást. A tepsiből leöntött zsiradékot nyílt lángra tesszük, 2 evőkanál paradicsomot teszünk bele, ezzel megpirítjuk, majd hozzáadunk 2 evő-kanál fehérbort, 3 dl vizet, egy kissé megsózzuk és felforraljuk. Akkor a mártást levesszűrőn leszűrjük, és addig forraljuk, míg aranyszínűvé nem vált. Csészében adjuk a felszeletelt pulyka mellé.
A pulykasülthöz körítésnek adhatunk: egészben főtt gesztenyét, citromos vízben főtt és vajban pirított zeller-kockákat, vagy zsírban pirított burgonyát és idénysalátát, vagy párolt gyümölcsöt.

Mandulás hal

Négy kis csukát, süllőt vagy egyéb fehér húsú halat kívül-belül alaposan megtisztítunk, megmosunk, megszárítunk, és csipet sóval, törött borssal elkevert lisztben megforgatjuk. Forrósítunk 5 deka vajat vagy margarint, a halakat beletéve, mindkét felükön kb. 7-7 percig sütjük, és forró tálra tesszük. Közben egy másik serpenyőben szárazon megpirítunk 10 deka hámozott, lemezekre vágott mandulát. A hal visszamaradt zsiradékát kevés citromlével ízesítjük, a tálra tett halra öntjük, és az egészet meghintjük a pirított mandulával. Burgonyapüré és fejes saláta illik hozzá.

Ponty lengyel mártással

Az egyik megtisztított sárgarépát, fél fehérrépát, fél hagymát és a zellert felvágjuk, s annyi vízben tesszük fel főni – a fekete borssal és az egészben hagyott petrezselyemmel hogy éppen ellepje. Ízlés szerint sózzuk, s amikor a víz felmelegedett, hozzáadjuk a halszeleteket, s erős lángon, fedő nélkül megfőzzük, vigyázva arra, hogy a halhús szét ne essen. Ha megfőtt, tálra szedjük. Vajon megpirítjuk az apróra vágott másik fél hagymát, sárga- és fehérrépát, meghintjük kevés liszttel, feleresztjük a ponty átszűrt főzőlevével (2-3 dl), s a borral, majd 20-30 percig főzzük. Ha kész, leszűrjük, hozzákeverjük a hal vérét, a mazsolát, ízlés szerint cukrozzuk, sózzuk, ecetezzük, s kis lángon kb. fél órát főzve besűrítjük. Tálalásnál keveset a mártásból a halra öntünk, a többit csészében adjuk az asztalra.

Vadas pulykacomb

2 evőkanál olajon kissé megpirítjuk a nagydarabokra vágott combot és hátat, majd kevés vörös bort vagy vizet öntve alá. egy kis fej vöröshagymával, egy gerezd fokhagymával, csipet kakukkfűvel, bazsalikommal, sóval, kevés Piros Arany krémmel, egy babérlevéllel, 4 szem borókabogyóval fűszerezzük. Jó puhára poroljuk. elfőtt levét vörös borral vagy vízzel pótoljuk. Egy evőkanál olajban megpirítunk egy evőkanál cukrot, meghintjük egy csapott evőkanál liszttel, és egy pohár vörös borral felengedve addig forraljuk, míg a karamell fel nem oldódott. A puha pulykacombot forró tálra szedjük, levét a karamellás rántással besűrítjük, ízlés szerint mustárral ízesítjük, és sűrűre forraljuk. Tálalás előtt tejföllel gazdagítjuk. úgy öntjük a pecsenyére.

Almával töltött fácán

Az előkészített fácán mellét vékony csíkokra vágott füstölt szalonnával megtűzdeljük. Kívül-belül megsózzuk, a hasüregébe majoránnát szórunk. Az alma héját kissé bevagdaljuk, mindegyikbe 2-3 db szegfűszeget szúrunk. Két-két almát a hasüregbe helyezünk, és a nyílást hústűvel összetűzzük. A fácánt tepsibe tesszük, forró olajjal leöntjük, és középmeleg sütőben megsütjük. Tálaláskor a hasüregben megsült almákat cikkekre vágva a tál egyik végére tesszük, majd a mellé tett, feldarabolt fácánt gombás rizzsel körítjük. Külön almapürét kínálunk mellé.

Sonkás pulykamell

Egy szép pulykamell bőrét óvatosan lefejtjük, de húsát a csonton hagyva, a mellcsontra merőlegesen, ujjnyi széles közökben a csontig bevágjuk.
Ezekbe a résekbe egy-egy vékony szelet főtt füstölt tarját, mellé vékony almaszeleteket fektetünk, a húst kívülről, a csont felőli részen is megsózzuk, és a bőrt visszafektetve, az egészet átkötjük, nehogy sütés közben szétnyíljon. kívülről bevajazzuk a pulykamellet, és 5 deka vajon, kevés vízzel puhára pároljuk. vagy az egészet alufóliába csomagoljuk, és a sütőben másfél óráig sütjük közepes tűznél. Végül, ha fóliában készítettük, a fóliát szétnyitjuk, úgy pirítjuk meg, – ha pároltuk, tűzálló tálra fektetve, tetejét vajjal kenve sütjük ropogós pirosra.
Felszeletelve. de a húst a csontra visszarakva visszük asztalra. Almapüré és ropogós burgonya illik hozzá.

Kicsontozott töltött pecsenyekacsa

A kacsát kicsontozzuk a következőképpen: vágódeszkán a kacsát hasára fektetjük, majd egy jó éles késsel előbb a gerinccsont, aztán a bordacsontok mentén a húst szépen egyben lefejtjük. Azután a combjait és a szárnyait csontozzuk ki. Ezt követően kiterítve (bőrével a deszkára) sózzuk, borsozzuk, majoránnával jól befűszerezzük. Összehajtjuk, félretesszük.
A töltelékhez a kacsamájat kevés vízzel leforrázzuk, majd hideg vízzel lehűtjük, s kockákra vágjuk. Kevés olajon hirtelen megpirítjuk, majd hagyjuk kihűlni.
A darált sertéshúshoz hozzáadjuk az áztatott zsemlét, a tojást, a Cayenne-borsot, az őrölt szerecsendiót, a sót, a fehér borsot, és jól összedolgozzuk. Csak ezután tesszük bele a kockákra vágott kacsamájat és a gombát. Ezekkel is jól összekeverjük.
A kicsontozott kacsát bőrére fektetjük, és a tölteléket rúd alakban a közepére halmozzuk. A széleket ráhajtogatjuk, henger alakúra formázzuk.
Ezután előzőleg jól beolajozott, többrétegű alufóliába fektetjük. Szorosan begöngyöljük, tepsibe helyezzük. Kevés vizet öntünk alá, és forró sütőben (kb. 180 °C) párolva készre sütjük. Ügyelve arra, hogy egy kevés víz mindig legyen alatta. Mérettől függően 80-120 percig sütjük.
Húsvillával időközben meggyőződünk a puhaságáról. Ha már könnyedén bele tudjuk szúrni a villát, akkor biztosak lehetünk abban, hogy megpuhult.
Ezután a fóliából kicsomagoljuk, áttesszük egy másik, tiszta tepsibe, és forró sütőben pirosra sütjük. Tálaláskor fölszeleteljük, tálalótálra tesszük. Adjunk mellé burgonyapürét, aminek tetejére pici olajban pirított, kockákra vágott füstölt sonkát szórtunk. Díszíthetjük még apró színes paprikakockákkal is.

Gombás rakott borda

Teljesen kicsontozunk egy 80 dekás rövidkarajt, és a szokott módon egyben megsütjük. Ha kihűlt. fél centi vastagon felszeleteljük (8 szelet legyen belőle), és a pecsenye zsírjával kikent tűzálló tálra egy-más mellé fektetjük. Egy evőkanál olajon, aranysárgára pirítunk egy evőkanál finomra vágott vörös-hagymát. hozzáadunk 30-40 deka apróra vágott gombát, megsózzuk. megborsozzuk, és addig pároljuk, míg saját levét el nem főtte. A tűzről levéve simára keverjük két, tejben áztatott, kinyomkodott és összemorzsolt zsemlével, egy kisdoboznyi sertésmáj-krémmel és egy nyers tojással. Egy csokor finomra vágott petrezselyemzölddel, meg egy mokkáskanálnyi majoránnával ízesítjük. És ha kell. még sózzuk. Nyolcfelé osztva, minden hússzeletre rányomkodunk egy-egy halommal. és tetejét 5 deka reszelt sajttal meghintve, a sütőben kb. fél óráig sütjük. (Jó előre elkészíthető, csak a sütést hagyjuk tálalás előttre.)

Karácsonyi lazac

A lazacot nagyobb darabokra vágom, besózom és megfűszerezem, leöntöm olajjal. Majd a hűtőbe teszem legalább 1 órára. Ezután a lazac darabokat körbetekerem a bacon szeletekkel, és a sütőben kb.180 fokon megsütöm.
Köretként tejszínes burgonyát adunk hozzá.

Karácsonyi pisztráng

A ledörzsölgetett halat beirdaljuk. Sóval bedörzsöljük, citromlével meglocsoljuk, és fűszeres olajjal kenegetjük. 20 percig állni hagyjuk. A nedvességet leitatjuk, a halat lisztbe forgatjuk, és megforrósított vajon minden oldalon megsütjük. Zúzott fokhagymával meghintjük, mellédobjuk a lehéjazott mandulát, és még 1 percig pirítjuk. Felöntjük a tejszínnel és összeforraljuk. Párolt rizzsel körítjük.