Címke: liszt
A háromféle lisztet összekeverjük, és meglangyosítjuk. Az élesztőt kevés langyos vízbe morzsoljuk, rászórunk 2 evőkanál lisztet, és megkelesztjük. A sót elkeverjük a maradék vízzel.
A lisztet összegyúrjuk az élesztővel, a vízzel és az áttört burgonyával, jól kidolgozzuk, majd 2-3 órán át kelesztjük. Utána átgyúrjuk, két részre osztjuk, kenyér alakúra formázzuk, majd sütőlemezre tesszük, és újból megkelesztjük. Utána bevagdossuk, és forró sütőben 25-30 percig sütjük. Utána csökkentjük a hőmérsékletet, tetejét megkenjük vízzel, majd készre sütjük.
A hagymát, paprikát és paradicsomot felaprítjuk, a csirkét négybe vágjuk. A hagymát az olajon megpirítjuk, majd levesszük a tűzről, és belekeverjük a fűszerpaprikát. Hozzáadjuk a csirkét, és a többi zöldséget, majd sóval ízesítjük. Lefedve megpároljuk. Ha kell, kevés vízzel felöntjük.
Amikor a csirke megpuhult, kiemeljük, a levét behabarjuk a tejföl, a liszt és 1 dl víz keverékével, majd felforraljuk.
Galuskával tálaljuk.
Meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, majd az almát feldaraboljuk. Cukros fűszeres vízben megfőzzük, tejet, fehérbort öntünk hozzá. A tejszínt a lisztben simára keverjük, levesbe öntjük, és összefőzzük. Végül lehűtve tálaljuk.
Olajos, borsozott, sós, citromleves, petrezselymes pácba áztatjuk a combokat, majd először lisztbe, utána tojásba, végül morzsába panírozzuk őket, és zsírban készre sütjük.
A babot egy éjszakára beáztatjuk, majd 1,5 l vízben főzni kezdjük. Felszeleteljük a sárgarépát, gyökeret, zellergumót és beletesszük. Az olajból és a lisztből rántást készítünk, majd ebbe vöröshagymát, fokhagymát és fűszerpaprikát teszünk. A rántást felöntjük vízzel, majd a puhára főzött babhoz adjuk. Megsózzuk és készre forraljuk. Végül tejfölt adunk hozzá.
Tálalhatjuk csipetkével.
A lisztet megpirítjuk, majd hozzáöntjük a forró tejet és felforraljuk. A metélt tésztát beletesszük és puhára főzzük. Végül hozzáadjuk a sót, citrom levét és a cukrot.
A tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a kakaóval elkevert lisztet és felolvasztott vajat. Tortaformában megsütjük, amikor kész, tetejét kicsit belisztezzük, és lefedjük. Amikor kihűlt 4 lapot vágunk belőle, majd a krémmel megtöltjük, és bevonjuk.
Töltelék készítése: 5 dl tejszínt kikeverünk a kakaóval és a cukorral, felforraljuk, majd belekeverjük a csokoládét. A többi tejszínnel kikeverjük a tojássárgákat, majd lassan folytonos keverés mellett beleöntjük a kakaós masszát, felforraljuk, majd kihűtjük. Utána belekeverjük a rumot és a margarint.
A mandulát és a gyümölcsüket apróra daraboljuk, és egy kis lisztet keverünk hozzá. A tojásokat a cukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, az olvasztott margarint, a citromhéjat, a vaníliás cukrot, a gyümölcsöket és a mandulát.
Kikent formába simítjuk, majd megsütjük. Amikor kihűlt, bevonjuk az olvasztott csokoládéval.
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgáját kikeverjük a porcukorral. Felváltva belekeverjük a lisztet és a tojás habját. A vajat felolvasztjuk, majd amikor kihűlt, a masszához adjuk. Vajjal megkenjük, és belisztezzük egy tortaforma tetejét, majd vékonyan egy réteg masszát kenünk rá, és megsütjük. Ezt ötször, hatszor megismételjük, amíg a massza el nem fogy.
Krém készítése: a tojásokat kikeverjük a porcukorral. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a tojásos masszát, és sűrűre főzzük. Amikor kihűlt, hozzákeverjük a margarint és a vaníliás cukrot. Egy kivételével, minden lapot megkenünk, majd a torta oldalát is bevonjuk a krémmel.
Máz készítése: a cukrot összekeverjük az ecettel, majd megpirítjuk, és a megmaradt lapra kenjük. Gyorsan megjelöljük a szeleteket, majd meleg késsel felszeleteljük, és kissé ferdén a torta tetejére illesztjük a cikkeket.
Tejszínhabbal díszítjük.
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgáját a cukorral, vaníliás cukorral és margarinnal kikeverjük. Beleszórjuk a diót és a lisztet, majd a tojások habbá vert fehérjét is hozzáadjuk, és elkeverjük. A meggyet beleforgatjuk, majd egy kivajazott tepsibe simítjuk, és forró sütőben megsütjük.
A szilvákat kimagozzuk, és négybe vágjuk. A margarint kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, majd egyesével belekeverjük a tojások sárgáját. A tojás habját a liszttel felváltva a masszához adjuk. Beleöntjük a rumot, majd egy kivajazott tepsibe öntjük, és a szilvát a tetejére rakjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon sütjük.
Rombusz alakúra vágjuk, és fahájas porcukorral tálaljuk.
A hozzávalókat összedolgozzuk. 3-4 mm vastagra kinyújtjuk, majd tetszés szerint különböző formákkal kiszúrjuk.
Egy sütőlemezt kivajazunk, majd a süteményeket előmelegített sütőben 4-10 perc alatt megsütjük.
Amikor a kihűlt, kettesével összeragasztjuk őket a lekvárral.
Tetszés szerint díszítjük.
A cukrot elkeverjük a tejben, majd az élesztőt felfuttatjuk benne. A tojásokat felverjük, majd a többi hozzávalóval jól összegyúrjuk. A tésztát 2 órán át állni hagyjuk. Utána 32 gombócra osztjuk, kinyújtjuk, megtöltjük a dióval, és kifliket formázunk belőle. Tepsibe tesszük őket, tetejüket tojással megkenjük, majd 1/2 órát állni hagyjuk. Utána előmelegíett sütőben megsütjük.
Diótöltelék készítése: a diót összekeverjük a porcukorral majd kevés tejjel felfőzzük, vagy forró tejjel leforrázzuk.
Az élesztőt a cukros tejben megfuttatjuk. A lisztet összegyúrjuk a tojással, tejföllel, margarinnal, és az élesztővel. Kinyújtjuk, olvasztott vajjal megkenjük, majd cukros kakaóval megszórjuk, és feltekerjük. Felszeleteljük, majd kivajazott tepsiben egymás mellé tesszük a csigákat. Leöntjük vaníliás tejjel, és megsütjük.
A tojásokat szétválasztjuk. A cukrot elkeverjük a vaníliás cukorral, a lisztet a szódabikarbónával. A tojások fehérjét habbá verjük, majd kanalanként hozzáadjuk a cukrot. Belekeverjük a tojások sárgáját, majd kanalanként a lisztet, és végül az olajat.
A sütőlemezre sütőpapírt teszünk, majd a masszát rásimítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Még melegen egy konyharuhára borítjuk, majd a ruhával együtt feltekerjük, és megvárjuk, amíg kihűl. Utána megkenjük lekvárral, és felcsavarjuk. Porcukorral meghintve tálaljuk.
A lisztet a margarinnal, cukorral, tojással és sóval öszegyúrjuk, majd 30 percig hűtőben pihentetjük. Utána kinyújtjuk, majd egy kikent tortaformába belesimítjuk, úgy, hogy az oldalát is fedje. Sütőben megsütjük.
A sárgabarackot meghámozzuk, félbevágjuk, és kimagozzuk.
A barackokat rátesszük a tésztára. Megfőzzük a zselét, majd a barackokra öntjük, és megvárjuk, amíg megdermed. Végül rászórjuk a mandulát. Tejszínhabbal díszítjük.