Címke: liszt

Almatorta

A margarint simára keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, sóval és reszelt citromhéjjal. A tojásokat egyenként adjuk hozzá, és jól elkeverjük. Végül belekeverjük a lisztet és a sütőport. Ha a massza nagyon tapad, kevés tejet adunk hozzá.
Az almákat meghámozzuk, kimagozzuk, és felszeleteljük.
A masszát egy kivajazott tortaformába öntjük, majd az almaszeleteket körben a tetejére tesszük. Előmelegített sütőben megsütjük. Utána a lekvárt felforrósítjuk a vízzel, átszűrjük, majd az tortára kenjük.

Könnyű torta mazsolával

A mazsolát beázatjuk a rumba, az egyik narancs sárga héját lereszeljük, a másikét vékony csíkokban lehámozzuk, majd fél dl vízben felforralunk 5 dkg cukrot, és a narancshéjat fogvájókra tűzve belemártjuk. 5 percig pároljuk, majd hagyjuk a szirupban kihűlni.
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját összekeverjük a sűrített tejjel, a maradék cukorral és vaníliás cukorral. Utána beledolgozzuk az olajat, lisztet, keményítőt, élesztőt, mazsolát és a narancs reszelt héját. A tojások fehérjét habbá verjük, majd ezt is beleforgatjuk.
Kikenünk egy tortaformát, és belesimítjuk a masszát. Előmelegített sütőben sütjük. Porcukorral, és a cukros narancshéjjal díszítjük.

Hortobágyi rostélyos

A húst kiklopfoljuk, sóval, borssal ízesítjük, majd lisztbe forgatva forró olajon átsütjük. Az olaj felét átöntjük egy másik edénybe, apró kockákra vágjuk a szalonnát, a hagymát felaprítjuk, majd mindkettőt megpirítjuk benne. A fokhagymát összezúzzuk, majd a pirospaprikával és a vízzel együtt a hagymás szalonnához adjuk. Amikor felforrt, beletesszük húst. Lefedjük, és párolni kezdjük. A paradicsomot meghámozzuk, majd a paprikával együtt felszeleteljük, és a húshoz adjuk. Készre pároljuk, majd sót és borsot szórunk bele. Puliszkagaluskával tálaljuk.

A puliszkagaluska elkészítése: a sót beletesszük a vízbe, és felforraljuk, majd állandó keverés mellett hozzáadjuk a kukoricadarát. Amikor megdagad, levesszük a tűzről, lefedjük, és 5 percig állni hagyjuk. Utána hozzáadjuk a margarint, majd olajos evőkanállal galuskákat szaggatunk belőle.

Vörösboros, gombás jérce

A húsról leszedjük a bőrt, felszeleteljük, majd besózzuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk, a gombát, ha nagyok, négybe vágjuk. A szalonnát megpirítjuk, majd rátesszük a gyöngyhagymát és a gombát, és megpirítjuk. Közben rászórjuk a petrezselymet, kakukkfüvet, sót és borsot. A margarint felolvasztjuk, a hússzeleteket lisztben megforgatjuk, és a margarinon megpirítjuk. Hozzáöntjük a bort, beleteszük a babérlevelet, majd a hagymás-gombás szalonnával, letakarva 15-20 percig pároljuk.
Petrezselymes burgonyával tálaljuk.

Párolt jércemell tejszínes gombamártással

A bőrt leszedjük a húsról, kicsontozzuk, majd jól átsütjük, végül 20 percig pároljuk.
A gombát felszeleteljük, egy kevés lisztet összegyúrunk a margarinnal, a petrezselymet felaprítjuk. A gomba egy részét, a lisztes margarint, a tejszínt és a petrezselymet hozzáadjuk a húshoz, megsózzuk, majd még 10 percig pároljuk.
A gomba másik részét megsózzuk, és petrezselymet szórunk rá, és megpirítjuk, majd hozzáadjuk a lisztet és vízzel felforraljuk, végül a mártást tejszínnel dúsítjuk.
A húst a mártáshoz adjuk, és lefedve kicsit pároljuk. Rizzsel tálaljuk.

Vadas marhasült pászkagombóccal

A húst sózzuk, borsozzuk, majd jól átsütjük. Kivesszük a zsírből, majd kevés cukrot teszünk bele, és karamellizáljuk. A zöldséget felszeleteljük, majd a zsírra tesszük a vöröshagymakrémmel együtt, és megpirítjuk. Hozzáadjuk a lisztet, megpirítjuk, majd csontlevet öntünk alá, hozzáadjuk a fűszereket, a citromhéjat és a bort, majd puhára pároljuk. Amikor a hús puha, kivesszük a léből, majd beletesszük a tejfölt, mustárt, citromlevet, cukrot és sót. Végül felforraljuk, majd leszűrjük a mártást.
A húst tejföllel leöntve, a mártással és páskagombóccal tálaljuk.

Pászkagombóc készítése: a szalonnát apróra vágjuk, és megpirítjuk, majd hozzákeverjük a vöröshagymakrémet, és megpároljuk. A petrezselymet felaprítjuk, utána a párolt vöröshagymával, tojásokkal, sóval, borssal, gyömbérrel és vízzel együtt hozzáadjuk a pászkadarához. Összegyúrjuk, majd fél órát pihentetjük. Utána vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, és sós vízben 30 percig főzzük.

Juhtúrós tyúk

Az almát meghámozzuk, és lereszeljük. A zellert és a zöldhagymát felszeleteljük, majd az almával, a kétfajta túróval és a fűszerekkel összegyúrjuk. Ezzel megtöltük a tyúkot, majd megtűzzük, és átsütjük. Hozzáadjuk a bort, majd lefedve puhára pároljuk. Amikor kész, a tyúkot kiszedjük, felszeleteljük, majd a levéhez hozzáadjuk a lisztet és a tejszínt. Ezzel a mártással tálaljuk.

Sült oldalas

Az oldalast megmossuk, besózzuk, majd tepsibe tesszük. Kevés vízzel felengedjük, majd hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát. Forró sütőben megsütjük. Közben a levével locsolgatjuk.

Szabógallérleves

A húsból, csontból és zöldségekből levest főzünk.
A csontot feltesszük főni. Ha felforrt, lehabozzuk, majd belekeverjük a paradicsompürét, hozzáadjuk a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, felforraljuk, majd még 20 percig főzzük.
A hagymát felaprítjuk, megpirítjuk, majd hozzáadjuk a darálthúst, megsózzuk, és borsozzuk. A petrezselymet felaprítjuk, 1 tojást felverünk, majd a húst levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a tojást és a petrezselymet.
A lisztből a maradék tojással tésztát gyúrunk, kinyújtjuk, majd a felére kis húshalmokat teszünk. Összehajtjuk, majd a halmok között lenyomjuk a tésztát, és derelyevágóval elvágjuk. Végül megfőzzük a kis táskákat.

Sonkás burgonytekercs

A burgonyát összedolgozzuk a liszttel, sóval és tojással, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk. A húst elkeverjük annyi tejföllel, hogy kenhető legyen. Ezután a burgonyás masszára kenjük. Feltekerjük, majd egy zsírozott ruhába csomagoljuk, a két végét összekötjük, és sós vízben 30 percig főzzük.
A zsemlemorzsát megpirítjuk az olajon, a tekercset kicsomagoljuk, és bekenjük a morzsával. Melegen tálaljuk.

Kakaós csiga (gyorskelesztős)

Az élesztőt a tejben megkelesztjük, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk, és a keleszőbe tesszük. Amikor megkelt, ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és az összekevert, olvasztott margarinnal és vajjal megkenjük. Rászórjuk a cukros kakaót, feltekerjük, és ujjnyi vastagon felszeleteljük. A tepsiben szorosan rakjuk egymás mellé. Végül a maradék vajat ráöntjük.

Karácsonyfadísz

A hozzávalókat jól összedolgozzuk, majd kis ideig állni hagyjuk. Utána kinyújtjuk, majd karácsonyi formákat szaggatunk ki belőle, és mindegyikbe fúrunk egy kis lyukat a széléhez közel. Előmelegített sütőben 6-8 percig sütjük.
Tetszés szerint díszíthetjük olvasztott csokoládéval vagy porcukorból, citromléből és szörpből kevert színes mázzal.

Diós kevert

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat a cukorral, liszttel, sütőporral, dióval, vízzel és vaníliás cukorral összekeverjük, majd hozzáadjuk a habbá felvert tojásfehérjét. Közepes hőmérsékleten sütjük.

Fánk (gyorskelesztős)

Az élesztőt kevés tejben megfuttatjuk. A tojássárgáját az olvasztott vajjal és a porcukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk az élesztőt. A kelesztőben a lisztet összegyúrjuk a tejjel, és a tojásos masszával, majd megkelesztjük. Forró olajban kisütjük.

Mézes puszedli

A hozzávalókat összegyúrjuk. Kis gombócokat formázunk, zsírozott, lisztezett tepsibe rakjuk, és közepes hőmérsékleten megsütjük.

Narancs vagy diótorta

A piskóta tetejét 1 cm vastagon levágjuk, közepét kikaparjuk.

Krém készítése: a cukrot a tojással, liszttel és tejjel simára keverjük. Lassú tűzön, állandó keverés közben megfőzzük. Ha langyosra hűlt, hozzáadjuk a vajat, a diót, vagy a narancs levét és héját, a rumot, és a kikapart piskóta morzsát. Jól elkeverjük, és utána visszatöltjük a tészta üregébe. Rátesszük a tetejét, kívülről díszítjük, dióval vagy naranccsal és tejszínhabbal.