Címke: cukor
A tejet simára keverjük a liszttel, és sűrűre főzzük. A tűzről levéve simára keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, és ha kihűlt hozzákeverjük a margarint. Végül belekeverjük a lecsöpögtetett málnát. Ezzel a krémmel töltjük, és bevonjuk a piskóta lapokat. Legalább 1 napig állni hagyjuk.
A vajat habosra kikeverjük, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd a csokoládét, rumot, lisztet és cukrot.
A tojások fehérjét habbá verjük a porcukorral. A két masszát összekeverjük, és kikent tortaformába öntjük, majd lassú tűznél 45 percig sütjük. Kisütés után csokoládéval leöntjük.
A gyümölcskompóthoz hozzáöntjük a vörösbort. Cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, citrommal, naranccsal ízesítjük (aminek bevagdosuk a héját), és felforraljuk. Levesszük a tűzről, bóléstálba öntjük, egy kis Triple Sec-et öntünk hozzá, majd a pezsgővel felengedjük.
A 30 dkg cukorból és 3 dl vízből szirupot készítünk, s hozzáadjuk a vanília rudat. A tojássárgáját habbá verjük, s lassan belecsorgatjuk a kihűtött szirupot, folyamatos kevergetés közben. Gőz fölött felforraljuk, majd fagylaltgépben, vagy jéggel és vízzel töltött lábasba helyezett tálban habosra keverjük. Hozzáadjuk a Curacaot-t, majd beleforgatjuk a tejszínhabot. Mélyhűtőben tároljuk.
A lisztet a sütőporral és a zsírral öszegyúrjuk. Hozzáadjuk a porcukrot, a 2 tojást, a citrom reszelt héját, és annyi tejet, hogy könnyen dolgozható tészta legyen. A tésztát két részre osztjuk, egyik felét vékonyra kinyújtva tepsibe tesszük, és megtöltjük a lekvárral összekevert diótöltelékkel. A tészta másik felét összegyúrjuk a csokoládéval, kakaóporral, cukorral, és feketekávéval. Ezt is kinyújtjuk, és a töltelékre helyezzük, megkenjük tojással, és darabos cukorral meghintjük. Közepes tűznél sütjük. Ferde darabokra vágjuk.
A piskótát két lapba vágjuk. Az egyik lapot tortaformába fektetjük, és barackízzel megkenjük. Meghámozzuk, és vastagabb cikkekre vágjuk az almát, és egy kevés vízben 1 evőkanál cukorral és a citromhéjjal nem túl puhára főzzük, majd alaposan lecsepegtetjük. A felét a lekvárral megkent tésztalapra fektetjük. Habora keverjük a 4 tojás sárgáját a cukorral és a liszttel, majd hozzáadjuk a felvert tojáshabot és a fehérbort. Gőzön kevergetve sűrű krémmé főzzük. Ha kihűlt, belekeverjük a habbá vert tejszínt, és a kevés vízben feloldott zselatint. A formában lévő almára simítjuk, és a tetejére fektetjük az alsó felén szintén barackízzel megkent második tésztalapot. Tetejét is megkenjük barackízzel, és kirakjuk a maradék almacikkekkel. Legalább egy fél napig hűtőben állni hagyjuk. Tejszínhabbal díszítjük.
A cukrot, tojást, tejet, és a vaníliát egy lábasba tesszük, majd állandó kevergetés mellett addig főzzük, míg krémes állaga lesz. Mélyhűtőbe tesszük egy rövid időre. A tejszínből habot verünk, majd a kissé megfagyott krémet kivesszük a fagyasztóból, s habverővel megkeverjük. Mikor már sima állagú, óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot, s visszatesszük a mélyhűtőbe.
A lisztet keverjük össze a szárított élesztővel, cukorral és olívaolajjal. Dagasztás közben kis mennyiségenként csorgassuk hozzá a langyos vizet, majd elektromos dagasztóval dagasszuk addig, míg a tészta elválik az edény falától. Borítsuk lisztezett deszkára, gyúrjuk át még egyszer és osszuk 10 egyforma részre. A kerekre formázott cipókat nyújtsuk kb 2mm vasatagságú lapokká. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, tegyük rá a lapokat és kelesszük még 15 percig, majd előmelegített sütőben kb 170 fokon süssük 15-20 percig. Ha kész vegyük ki a sütőből, várjuk meg míg langyosra hűl, és rakjuk zacskóba, hogy a pita ne száradjon ki, így könnyebb lesz majd megtölteni.
A vízbe beleöntjük a cukrot, s addig főzzük, amíg a víz gyöngyözni nem kezd. A megtisztított epret villával széttörjük, belekeverjük a szirupba. Hozzáadjuk a citromlevet, s fagylaltgépben kevertetjük. Tejszínből habot verünk, s amikor az epres massza már elég hideg, hozzákeverjük, és lefagyasztjuk.
A lisztet tálba téve meleg helyen átlangyosítjuk. A tejet összekeverjük a cukorral, élesztővel és néhány evőkanál liszttel, azaz kovászt készítünk. Ezt is meleg helyre állítjuk.
A főtt, áttört burgonyát elkeverjük a langyos liszttel, gyengén sózzuk, hozzáöntjük a megkelt kovászt, és annyi langyos vízzel, vagy tejjel dagasztjuk össze, hogy félkemény tészta legyen.
Jól kidolgozzuk, aztán liszttel meghintve, és ruhával letakarva megkelesztjük (háromszor akkora legyen, mint a kelesztés előtt).
A megkelt tésztából olajos kézzel nagyobb tojásnyi darabokat csípünk ki, beolajozott tálcára tesszük őket, nem túl közel egymáshoz, és még 10-15 percig kelni hagyjuk. Közben olajat forrósítunk.
A kis cipócskákat laposra húzzuk, és az olajban mindkét oldalukat megsütjük. Lapátkanállal szedjük, hogy az olaj lecsepegjen róla.
Sajttal, fokhagymával, pirított káposztával tálaljuk.
A palacsintákat a szokott módon kisütjük vékonyan olajozott, forró serpenyőben. A darált diót a tejszínnel, cukorral rummal és mazsolával ősszefőzzük, míg krém állagú masszához jutunk. A tölteléket a palacsintákba töltjük, háromszög alakúra hajtogatjuk Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk, a tejszínnel összemelegítjük és a kész palacsintákra öntjük.
Öntsük a lisztet egy mélyebb edénybe, a tojásokat, a sót, ( édes palacsinta esetén a cukrot is) és a szódavizet adjuk hozzá, keverjük csomómentesre. Folyamatos keverés mellett adjunk hozzá annyi tejet, hogy sűrű, de folyékony tésztát kapjunk. Ha túl sűrű a tészta, akkor tejjel lehet higítani, ha túl folyékony, akkor liszttel lehet sűríteni.15 percnyi pihentetés után vékonyan olajozott forró palacsintasütőben merőkanalankénti mennyiséget süssünk ki. Ez a mennyiség körülbelül 15-20 db palacsinta kisütéséhez elegendő.
Az alaptészta összetevőit egy tálban összekeverjük, majd a szokott módon kisütjük a palacsintákat. A banánokat megpucoljuk, ujjnyi vastag karikákra vágjuk, forró olajban flambírozzuk, ügyelve, hogy ne süljenek szét a karikák. A palacsintákat vékonyan megkenjük nutellával és erre a rétegre teszünk még pár banánkarikát, majd a palacsintát összehajtogatjuk, vagy feltekerjük. Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk, néhány evőkanál vízzel higítjuk, a palacsintára öntjük és ízlés szerint tejszínhabbal, egy-egy gombóc vanília fagyival tálaljuk.
A piskóta torta tetejét kb. 1 cm-re levágjuk. Közepét kikotorjuk, de úgy, hogy az alja megmaradjon.
Krém készítése: egy lábosban 15 dkg cukrot elkeverünk 2 púpos kanál liszttel, 2 egész tojással, majd fokozatosan hozzáadunk még 2 dl tejet vagy az ananász levét. Folyamatos keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Amikor megfőtt, levesszük a tűzről, és tovább keverjük, nehogy csomós legyen. Ezután még langyosan hozzáadunk 1 Ráma margarint, és jól elkeverjük. A krémet hűtőbe tesszük és egy órán át állni hagyjuk.
További teendők: ha a krém kihűlt, hozzákeverjük a tortából kiszedett morzsát, és annyi ananászlevet, hogy jó krém legyen. Ha ez elkészült egy napot állni hagyjuk hűtőben, hogy a krém összeérjen. Ezután a krémet beletöltjük a tortába, tetejét tejszínnel és ananásszal díszítjük.
A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük: lisztet, cukrot, vanillin cukrot, sót és a szódabikarbónát. Másik edényben összekeverjük a maradék hozzávalókat: tojásokat, tejet és a margarint. Ehhez a keverékhez adjuk a lisztes keveréket és addig kavarjuk, amíg sima tésztát nem kapunk. Bőven olajozott, forró serpenyőben evőkanálnyi mennyiségeket mindkét oldalán megsütjük. Friss, vagy konzervgyümölccsel, juharsziruppal, csoki öntettel, ízlés szerint bármivel tálalhatjuk.
Öntsük a lisztet egy mélyebb edénybe, a tojásokat, a sót, cukrot és a szódavizet adjuk hozzá, keverjük csomómentesre. Folyamatos keverés mellett adjunk hozzá annyi tejet, hogy sűrű, de folyékony tésztát kapjunk. A palacsintatésztába, reszeljünk 3 almát és süssük ki a palacsintákat a szokott módon, vékonyan olajozott, forró serpenyőben. Tálaláskor szórjuk meg fahéjas porcukorral.