Címke: pisztácia

Brownies

A csokoládét kis darabokra törjük, és kislábosban, forró vízfürdőben felolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni. A dióbelet durvára aprítjuk. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojássárgáját, és az egészet jól elkeverjük.
Ezután hozzáadjuk a felolvasztott csokoládét és a durvára vágott diót. A lisztet összekeverjük a kakaóporral, és a krémhez adjuk. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan a tésztába keverjük. Az egész masszát simára dolgozzuk. A sütőt, elő kell melegíteni 180 °C-ra (gázsütőben 3-as fokozat), a tésztát egy 20-szor 30-as sütőlemezre kenjük, amit kizsíroztunk, vagy kibéleltünk sütőpapírral, és kb. 45 percig sütjük. Ha megsült a tészta, kiborítjuk, és hagyjuk kihűlni. A süteményt bevonjuk a felolvasztott tortabevonóval, és feldíszítjük tetszés szerint. A tésztát kockára vágva tálaljuk. A brownie-kat jól záródó dobozban tároljuk, illetve csomagoljuk be alufóliába, mert egyébként könnyen kiszáradnak.

Dinnyezselé

A dinnyét felszeleteljük, kimagozzuk, majd megfőzzük. Utána áttörjük, belekeverjük a keményítőt és 1 evőkanál cukrot. Lassan forraljuk még pár percig, majd a tűzről levéve kihűtjük.
A csokoládét felaprítjuk, majd hozzáadjuk a dinnyepéphez. Egy tortaformát vízzel kiöblítünk, és belesimítjuk a pépet. Hűtőben lehűtjük.
Közben a pisztáciát és a cukrot ledaráljuk, majd hozzáadjuk a marcipánt. A masszából akkora kerek lapot készítünk, mint a tortaforma. Erre ráhelyezzük a zselét, majd felszeleteljük.